Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
sopronfest

balaton sound

efott

művészetek völgye

sziget

tábor fesztivál

strand fesztivál

MTI

Az idén 142 érmét mutatnak be az Érembiennálén
Az idén 142 érmét mutatnak be az ÉrembiennálénSopron, 2017. június 17., szombat (MTI) - A XXI. Érembiennálén 142 érmét mutatnak be több mint 40 alkotótól, közülük nyolc díjat is kap. A vasárnap nyíló országos érembiennáléra, amelynek 1977 óta Sopron a házigazdája április közepéig jelentkezhettek - mondta Nemes András, a Soproni Múzeum művészettörténésze. A művészek a kétévente szervezett kiállításra legfeljebb nyolc, két évnél nem régebben készült érmet küldhetnek be, amelyek mérete maximum 150X150X150 milliméter.

A szakmai zsűri döntése alapján nyolc művészt díjaztak, a tárlat nagydíját, a Ferenczy Béni-díjat Bakos Ildikó kapja. A
művészettörténész arról is beszélt, hogy a XXI. Érembiennálén látható művek közül egyesek az Arany János-évfordulóhoz kapcsolódnak, vannak történelmi témákat feldolgozó érmek és portréábrázolások is. A benyújtott alkotások között van bronzból, ezüstből, kőből és műanyagból készült egyaránt - jegyezte meg. Az érembiennállé anyagából minden alkalommal katalógus is készül, amely két éve az esemény internetes oldalán is hozzáférhető - mondta Nemes András.

A XXI. Érembiennálé megtekinthető augusztus 6-ig Sopronban, a Lábasházban. A 2017. évi érembiennálé díjazottjai: Bakos Ildió (Ferenczy Béni-díj), Kurucz Petra (Emberi Erőforrások Minisztérium díja), Szabó Virág (Civitas Fidelissima - a leghűségesebb város, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának a díja), Horváth László (Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének díja), Ézsiás István (Magyar Éremművészetért Alapítvány díja), Szabó Menyhért (Magyar Éremgyűjtők Egyesülete díja a legszebb emlékérem tervezőjének), Pelcz Balázs (Szabó Géza ötvösmester díja a legjobb vert érem tervezőjének), Barát Fábián (Kiss Nagy András Emlékdíj).

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték