Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Hőséggel, zivatarokkal kezdődik a hétvége
Hőséggel, zivatarokkal kezdődik a hétvégeBudapest, 2017. július 6., csütörtök (MTI) - Többfelé heves zivatarokkal kezdődik a hétvége. Ezzel együtt a következő napokban ismét fokozódik a hőség, 34-35 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Veszélyjelzésében a meteorológiai szolgálat azt írta: az éjszaka első felében főként délnyugaton lehet még zivatar. Egy-egy heves zivatar is előfordulhat, nagyobb valószínűséggel északkeleten, illetve a Dunántúl nyugati, délnyugati felében.

Pénteken eleinte napos időre lehet számítani, majd a déli óráktól több helyen fordul elő zápor, zivatar, helyenként jégeső, felhőszakadás is lehet. Napközben megélénkül, zivatarok környezetében viharossá is fokozódik a szél. A veszélyjelzés szerint a nap második felében északnyugat felől több hullámban alakulnak ki zivatarok. Heves zivatar is valószínű károkozó szélrohamok, illetve nagyméretű jég kíséretében. Az Északi-középhegység térségében a zivatarokhoz lokálisan nagy mennyiségű eső is társulhat.

A heves zivatarok veszélye miatt három dél-dunánúli megye - Zala, Somogy és Baranya - kivételével az egész országra figyelmeztetést adtak ki péntekre. Budapestre, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére a hőség veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki péntekre. Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet általában 12-19, a legmagasabb hőmérséklet többnyire 28-34 fok között alakul, de északkeleten kissé hűvösebb, délnyugaton melegebb is lehet. Szombaton időnként megerősödik a szél. Emellett viszont napos idő valószínű, csak északon lehet helyenként záporeső. A leghidegebb órákban 14-20 fok lehet. Napközben 29-33 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap napos idő várható. Nyugaton és északon lehet több felhő, és főleg ott alakulhat ki néhol zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 14-20, a maximum 31-35 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték