Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Vidámság és Rock and Roll a Monostori erődben
Vidámság és Rock and Roll a Monostori erődbenNagy Feró és a Beatrice a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválon. Nagy Ferónak nem a márka, hanem a méret a lényeg, ha autókról van szó, ha tehetné MickJagger és OzzyOsbourne mellé pattanna be egy verdába és az ő társaságukban csapatna le Komáromba, a 17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválra. Azt még nem tudjuk, hogy Mick és Ozzy ráér-e, de az biztos, hogy augusztus 11-én szombaton rock and rolltól lesz hangos a Monostori erőd. Nagy Feró és a Beatrice idén ünnepli 40 éves fennállását, így Ferótarról kérdeztük, hogy az első 40 év után mit tartogat még a rajongóknak a következő 40-re?

Amikor anno 1978-ban elkezdtük ezt az egészet, akkor nem is gondoltam, hogy 40 év múlva is működni és létezni fog még a zenekar. Azt, hogy ez ilyen lendülettel és sikerességgel megy, azt a jó Istennek, a szerencsének, a kitartásunknak és nem utolsó sorban a közönségünknek köszönhetjük. Igazából ugyanazt próbáljuk folytatni, amit eddig is, és reméljük, ez, még ha nem is 40 évig, de még jó sokáig kitart majd. Feró tavaly Amerikában is járt, ahol volt alkalma belekóstolni kicsit az amerikai életérzésbe. Nagyon sokat pihentünk, rengeteget ettünk, csavarogtunk. Nagyon jól éreztünk magunkat. A sarasotai magyar fesztiválon nagyon nagy szeretettel fogadtak az emberek és örülök, hogy ott lehettem.

És hogy, milyen különlegességgel készülnek a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválra? A 40 éves jubileumra való tekintettel az egész munkásságunkat átölelő műsorral készülünk, melyben természetesen a legősibb dalok mellett a legnagyobb slágerek is előkerülnek majd. Vidámság lesz és Rock and roll.:)

Augusztus 2. hétvégéjén a Nagy Feró és a Beatrice mellett kiváló rockabilly bandák fogják szórakoztatni a közönséget. Fellép a Mystery Gang, A Nyughatatlan zenekar a legnagyobb Johnny Cash slágerekkel, míg az Easy Blues (SK) MuddyWaters, The Nighthawks, Eric Clapton és Blues Brothers dalokkal érkezik. De botrányosan jó rockabilly bulit ígér a Rockin'RockCats formáció is, a B15 Truckabilly Trióról nem is beszélve, akik az amerikai country, rockabilly és rock and roll egyvelegét játsszák,ska zenei elemekkel fűszerezve.
Gyere és add át magad a lóerők és a rock and roll adta szabadságnak, találkozzunk a 17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválon! A fesztiválon, ahol az elképesztő látványt nyújtóautócsodák mellett a zene hullámhosszán is átélheted az amerikai életérzést.
17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál, 2018. augusztus 9--12. Komárom, Monostori Erőd!
www.usacar.hu


Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték