Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

20 HEKTÁRON, TÖBB MINT 100 FELLÉPŐVEL, 200 PROGRAMLEHETŐSÉGGEL 125 EZER EMBERT VÁR AZ IDEI EFOTT
20 HEKTÁRON, TÖBB MINT 100 FELLÉPŐVEL, 200 PROGRAMLEHETŐSÉGGEL 125 EZER EMBERT VÁR AZ IDEI EFOTTDub FX az olaszokhoz hasonlítja a magyarokat, Náksi Attila idén már a fiaival fesztiválozik, Kowalskyék fiatalos lendületességet céloznak meg, Horváth Boldi pedig a közönség mellett a programokat és a szervezést is méltatja – derült ki a 43. EFOTT sajtótájékoztatóján. Az immáron hat naposra bővített fesztivál 2018-ban július 10-16-a között érhető el Velence-Sukoró térségében. A szervezők erősebb lineuppal készülnek, mint valaha és 125.000 résztvevőre számítanak.

A 2018-as EFOTT fesztiválon headlinerként szerepel a Magyarországra először érkező Jessie J, a brit közönségkedvenc,John Newman, de ott lesz aLost Frequencies, illetvea rock stílus kiemelkedő dán képviselője, a Volbeatis. Többedjére lép majd színpadra Dub FX, aki az EFOTT sajtótájékoztatóján is megjelent és gitárral a kezében adott minikoncertet. Szeretem ezt az országot, és ezt nem azért mondom, mert éppen itt vagyok. Félig olasz származásúként engem a magyarok lendülete, pezsgéses sokszor emlékeztet a mediterrán népek életstílusára – jelentette ki a világ legismertebb utcazenésze.

Idén több mint 100 magyar fellépő előadását is élvezheti az EFOTT-fesztiválozó, koncertet ad példáula Wellhello, a PunnanyMassif, a Halott Pénz, Majka&Curtis,a Brains, a Kelemen Kabátban, az Irie Maffia, a Margaret Island, a Cloud 9+, a Kowalsky meg a Vega és Szabó Balázs bandája, a rock jegyében pedig többek között a Tankcsapda, a Kowalsky Meg a Vega, az Anna and theBarbies, a Leander Kills, a Dorothy és a Paddy and theRats. Először vesz részt az EFOTT életében Rúzsa Magdi, aki pénteken énekel a nagyszínpadon. - A tavalyi év hasonló időszakához képest 30%-kal több elővételes jegyet sikerült értékesítenünk, és ezzel egyben rekordot is döntöttünk – tájékoztatott Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – Míg a zenei kínálatot és a nappali programlehetőségeket szélesítettük, a jegy-, illetve a szolgáltatói árakat sikerül diákbarát szinten tartanunk, így ár-érték arányban messzemenően vonzó alternatívát nyújtunk.

A szervezők munkáját idén az ELTE hallgatói segítik, többek között sport- és civil programok felvonultatásában. Murai László, az ELTE EHÖK elnökének elmondása szerint hazánk legsportosabb fesztiválján a látogatók 40%-a kipróbál valamilyen helyszíni sportos aktivitást. Idén az egyetemi bajnokságok mellett olyan vízi és vízparti programok állnak rendelkezésre, mint strandvízilabda, vízi röplabda, vízi tollas, watertrambulin, streetworkout, wakeboard, polefitness, de már a reggel is indulhat ébresztő tornával, vagy éppen a látogató a fesztiválra biciklivel. A Civil téren is szerepet kap a sport, itt sportolókkal és egészségügyi szakemberekkel lehet beszélgetni. Ezen felül közel 100 civil szervezet kínálmajd intellektuális és szórakoztató programot a résztvevőknek.

A családoknak is kedvez a 2018-as EFOTT: a 14 év alattiak szülői kísérettel ahogy eddig, most is ingyenesen léphetnek be a fesztiválra, de a kisebbekre idén képzett babysitterek vigyáznak, a nagyobbakat pedig animátorok segítik az értékes időtöltésben. Emellett a szervezők biztosítanak olyan programokat is, amelyek során a család közös élményeket szerezhet.

Ezen a nyáronis lesz Muzsika Szigete az EFOTT-on, népzenével, néptánccal és a közkedvelt notakaraokee-val. A Borudvart Street Food Udvar egészíti ki, valamint egy hangulatos pincesor,utcazenészekkel. A programok hamarosan elérhetők lesznek az EFOTT egyetemisták által fejlesztett díjnyertes applikációjában is.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték