Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Az ötvenéves Szegedi Ifjúsági Napokról nyílt kiállítás
Az ötvenéves Szegedi Ifjúsági Napokról nyílt kiállításSzeged, 2018. június 18., hétfő (MTI) - A legnagyobb múltú hazai fesztivál, az idén ötvenéves Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) történetét bemutató szabadtéri kiállítás nyílt a csongrádi megyeszékhely központjában hétfőn. A félévszázadot bemutató 12 tablót a fesztivál egykori legendás helyszínén, a Stefánián állították föl. Az interaktív kiállítás érdekessége, hogy a plakátokon elhelyezett QR kód segítségével az adott korszak legjellemzőbb zenéi is meghallgathatók. A Szegedi Ifjúsági Napokat először 1968-ban, egy évvel a legendás woodstocki fesztivál előtt szervezték meg. A rendezvény szervesen kapcsolódott a szegedi nyár kulturális eseményeihez, a Szabadtéri Játékokhoz és a nemzetközi néptáncfesztiválhoz.

Botka László (MSZP) a kiállítás megnyitóján úgy fogalmazott, a SZIN-en az akkori kor viszonyaihoz mérten szabadon szórakozhatott sok tízezer fiatal. A SZIN első korszaka 1990-ig tartott, a bő két évtized alatt, a fesztivál fellépői között szerepelt a hazai könnyűzene szinte minden fontos együttese, köztük olyanok is, melyek máshol csak nehezen kaptak fellépési lehetőséget. 1990-től 2002-ig Szurdi Zsolt és a Városi Rock Klub csapata szervezte a fesztivált különböző helyszíneken. 2003-ban az önkormányzat és a Szegedi Ifjúsági Ház vette át a rendezést: a SZIN új helyszínre, az Újszegedi Partfürdőre költözött, időpontja pedig a nyár közepéről átkerült augusztus végére, így az elmúlt másfél évtizedben a nyári fesztiválszezon zárórendezvényévé vált.

A SZIN - ahogy a tablók bemutatják - helyszíne mellett, környezettudatos szemléletével is kitűnik a hazai fesztiválpalettáról, ezt 2009-ben a magyarországi rendezvények közül elsőként és egyetlenként Greener Festival Awarddal ismerték el. A SZIN-t idén augusztus 22. és 26. között rendezik meg olyan fellépőkkel mint a Pet Shop Boys, Sean Paul vagy Jess Glynne.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték