Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

CADAVERES
CADAVERESA zenekar története 2005. nyarán kezdődött. Ismert, tapasztalt és komoly zenekari múlttal rendelkező zenészek gyorsan talpra állították a bandát és rövid idő alatt a magyarországi underground-metal egyik zászlóvivőjévé váltak.

Megalakulásuk után nem sokkal intenzív koncertezésbe kezdtek, így az élő fellépéseken keresztül mutatkozott be az új arculatú formáció. Koncertjeikkel - kilépve a honi klubokból - eljutottak a szomszédos országokba is: Ausztriába, Szlovákiába, Szerbiába, Németországba, Svájcba, Romániába.


Útjuk során játszhattak legnagyobb példaképeik a Soulfly az Ill Nino és Alice in Chains a Biohazard előtt is és számos ismerős bandával (Replika, Ektomorf, Fürgerókalábak, Watch my Dying,).

Meghívást kaptak számos hazai és nemzetközi fesztiválra is ,többek között a Sziget, Wanted, Hegyalja, TopVar a FeZen a Rockmaraton és a Vollmond fesztiválokra is .

A 2006-os esztendőben a koncertek mellett az érdi Bakery Stúdió műhelyében elkészült a Cadaveres első nagylemeze , ami Soul Of A New Breed címmel jelent meg.

Közel 40 percbe sűrítve az eltelt évek minden kemény,elszánt és könyörtelen dühét a boldog perceket, vért, verejtéket, mosolyt és örömöt – átitatva a hat zenész sajátos hangulatú rezdüléseivel.

A nagylemez folytatásaként a 2007-es év végén , a zenekar kiadta első EP-jét : Lost Souls - The Hidden Tracks címmel remixekkel , koncertfelvételekkel és az első magyar nyelvű felvétellel !

2008 őszén a zenekar bevonult ismét az érdi Bakery stúdióba, hogy rögzítse második nagylemezét ami EVILUTION címmel jelent meg novemberben egy DVD-vel együtt ,aminek a címe DEVIL'S DOZEN lett.

A 2009-es évet intenzív koncertezéssel tölti a zenekar. A nyári fesztiválok után ősszel ismét célba vesszük a legtöbb magyarországi klubbot !

2010-re stabilizálódott az új felállás. Az énekes Bölcsföldi Zoltán lett. A dobos posztra Szakács József került, aki korábban az Ektomorf zenekarban játszott. A gitáros Göbölös Kálmán a Chaos Of Disorder soraiból. Ezzel a felállással rögzítették harmadik nagylemezüket MindStream címmel,ami a közönség és a sajtó szerint is a zenekar legegységesebb,legerősebb anyaga.

2011-ben részt vehettek az Ill Nino zenekar Európa Tournéján és a
sikeres lemez folytatásaként megjelentették új kislemezüket DigitalStream címmel remixekkel,magyar nyelvű felvételekkel és akusztikus átiratokkal.

2013 év végén megjelent a zenekar negyedik nagylemeze DeMoralizer címmel, ami minden eddigi lemezüknél tisztább képet mutat zenei hovatartozásukról.

2014-ben a koncerteké lesz a főszerep,reméljük sok helyen összefutunk majd Veletek!!!!!:-)

Gépezetük fogaskerekei pedig pörögnek tovább...
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték