Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Kajak-kenu vb - Balla, Kopasz és Bodonyi András a döntőben
Kajak-kenu vb - Balla, Kopasz és Bodonyi András a döntőbenLódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: Montemor-o-Velho, 2018. augusztus 25., szombat (MTI, fotó: kajakkenugyor.hu) - A kenusoknál Balla Virág 200 méteren, Bodonyi András pedig 1000-en, míg a kajakosoknál Kopasz Bálint ugyancsak 1000-en biztosította a helyét a később sorra kerülő döntőben a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon. A szombat délelőtti középfutamos programban magyar részről ez a három versenyző volt érdekelt. A 24 éves győri Balla Virág nyitotta a sort az új olimpiai számban, s tulajdonképpen könnyedén nyerte a futamát, amelyben az első három hely ért finálés folytatást. Csak a 2015-ös világbajnok, háromszoros Európa-bajnok bolgár Sztanilia Sztamenova tartott Ballával, ő lett a második.

"Szerintem a miénk volt a három középfutam közül a leggyengébb, de nem is baj, hogy nem kellett kiadnom magamból mindent. - mondta az MTI-nek a hajómérlegelésnél a magyar kenus, akinek a célba érkezés után még arra is volt energiája, hogy mosolyogjon és integessen a fotósok felé. - Láttam, hogy mellettem a bolgár lány sem erőlködik, így én is próbáltam tartalékolni, mert szűk három óra múlva már jön a döntő. Hogy ott mi lesz? Vannak álmaim, de elsősorban szeretnék maximális pályát menni, ha ez sikerül, akkor már elégedett leszek."

Ballához hasonlóan a 21 éves algyői kajakostól, Kopasz Bálinttól is dobogós helyezést remél a szakvezetés, ő tavaly ötödik lett a szakág királyszámában, az idei Európa-bajnokságon pedig ezüstérmet szerzett. Belgrádban az a portugál Fernando Pimenta verte meg, aki most, a középfutamban éppen a mellette lévő pályán lapátolt, s a világbajnokság arca, a házigazdák vele népszerűsítik a viadalt. Ezúttal végül ugyanaz lett a befutási sorrend, mint az Eb döntőjében: Pimenta, Kopasz és a német Max Rendschmidt szerezte meg a három továbbjutó helyet.

A szegediek 23 éves kenusa, Bodonyi András ugyancsak ötkarikás számban próbálkozik minél jobb eredményt elérni, s ehhez megtette az újabb lépést: nagyon szépen, taktikusan versenyezve, a hajrát is jól bírva másodikként zárt a középfutamában, s ezzel ő is továbblépett a fináléba.

A vb szombati versenynapján kilenc döntőt rendeznek, mindegyikben lesz magyar hajó. A többi egység már korábban, az előfutamból biztosította a helyét a legjobb kilenc között, a Tóth Dávid, Ilyés Róbert, Bogár Gábor, Ceiner Benjámin összeállítású 1000 méteres kajaknégyes pedig előcsatározás nélkül finalista, miután ebben a számban csupán nyolc hajó nevezett. A döntőket élőben közvetíti a Duna World.

A további program magyar idő szerint:
később:
para döntők 11.40
döntők:

női K-1 500 m (Kozák Danuta) 13.03
férfi C-1 1000 m (Bodonyi András) 13.11
férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint) 13.21
női C-1 200 m (Balla Virág) 13.37
női K-2 200 m (Hagymási Réka, Szabó Ágnes) 13.44
férfi K-2 200 m (Balaska Márk, Birkás Balázs) 13.57
női K-2 500 m (Kárász Anna, Kozák Danuta) 14.04
férfi C-4 500 m (Kiss Balázs, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Takács Mihály) 14.18
férfi K-4 1000 m (Tóth Dávid, Ilyés Róbert, Bogár Gábor, Ceiner Benjámin) 14.26

200 és 500 méteres elő- és középfutamok 16.00
vasárnap:
200 és 500 méteres középfutamok 11.00
200 és 500 méteres döntők 13.00
5000 méteres döntők 16.00
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték