Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
ukandroll

volt

balatonsound

efott

vasmarock

alteraba

fezen

sziget

strandfesztivál

campus

MTI

HALOTT PÉNZ
HALOTT PÉNZA pécsi csapat zenéje távol esik mindentől, amit hazánkban hagyományos értelemben a hiphophoz kapcsolnak. A bólogatós ütemek mellé gyakran kapunk gitár riffeket, a szövegekben pedig hiába keresnénk a pofánvágós keménykedést, helyette azonban van bőven rímbeszedett társadalmi valóság és intelligens humor. Fekete napszemüvege mögött 2004-ben talált rá a pécsi TV-torony árnyékában a Halott Pénz névre, de az első album csak 2009-ben látott napvilágot Fejjel Lefelé címmel. Hamar követte a következő lemez azzal a figyelmeztetéssel: Fogyasztás előtt felrázandó. Erről a lemezről az Angard című dal klippel együtt aratta a legnagyobb sikert. Majd 2013 őszén - már egy teljes zenekarral a háta mögött - mutatta be új, Szólj anyunak, hogy a városban vagyok című lemezét, rajta olyan slágerekkel, mint a Feneked a gyengém, a Hello lányok, vagy az Ugyanúgy hallasz.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték