Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Magyar-szlovák együttműködési programokat valósítanak meg 1,7 milliárd forintból
Magyar-szlovák együttműködési programokat valósítanak meg 1,7 milliárd forintbólGyőr, 2018. szeptember 20., csütörtök (MTI) - Magyar-szlovák együttműködési programokat valósítanak meg civil és egyházi szervezetek, közintézmények, önkormányzatok mintegy 1,7 milliárd forintból, az Európai Unió által támogatott Kisprojekt alap Magyarország és Szlovákia hét megyéjében és kerületében finanszíroz projekteket 2021-ig. Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára a programot bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön Győrben elmondta, az alap által az Európai Unió egyik fontos alapelve valósul meg, mert olyan pályázókat támogat, amelyeket a klasszikus értelemben vett határon átnyúló programokban csak korlátozottan lehet.

Hozzátette, a kormánynak kiemelt célja a határ menti területek fejlesztése, amiben a szomszédos országok közül a szlovák kormány az egyik legjobbnak mondható. Úgy vélte, az együttműködés a két ország között célorientált, az infrastrukturális kapcsolatok fejlesztése pedig dinamikus. Utóbbi keretében hat kisléptékű közúti összeköttetés fog megvalósulni a két ország között, egyebek mellett a két Komárom közötti Duna-híd.

Közölte, a projektet összefogó Rába-Duna-Vág Európai Területi Tanács bírálja majd el a pályázatokat. Magyarországról Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest megye és Budapest, Szlovákiában pedig a pozsonyi, a nagyszombati és a nyitrai kerületek tartoznak az együttműködésbe, amelyekben civil és egyházi szervezetek, közintézmények, önkormányzatok és oktatási intézmények valósíthatnak meg olyan határon átnyúló együttműködéseket, amelyek a mindennapi kapcsolatokat erősítik. Katarína Mihal'ová, a szlovák Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium határon átnyúló együttműködési programok főosztályának vezetője is az együttműködést méltatta. Úgy fogalmazott, ez az első eset, amikor nemzeti szintről régiókhoz kerül a döntés, és reményét fejezte ki, hogy így valóban azokon a szinteken valósulnak meg az együttműködések, ahol ezekre szükség van.

Vasi Emma, a Duna-Rába-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás igazgatója elmondta, hogy 20 és 50 ezer euró közötti összegekre lehet pályázni, az önrész 15 százalék. A pályázatokat első körben november 2-ig lehet benyújtani, a jövő évtől pedig folyamatosan. A program két fő területe a természet és kultúra, valamint a közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítása.

A programról szeptember 21. és október 1. között tájékoztató napot tartanak Párkányban, Komáromban, Pozsonyban, Budapesten, Dunaszerdahelyen és Győrben. Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy a Kisprojekt alapot megelőzően is fontos határ menti együttműködések és fejlesztések valósultak meg, egyebek mellett Győr és Nagymegyer között autóbusz közlekedés indult, Dunakiliti és Doborgaz között pedig határhíd épül.

Berényi József, a nagyszombati kerületi önkormányzat alelnöke arról beszélt, hogy jelentős magyar közösség él Nyitra, Pozsony és Nagyszombat környékén, de reményei szerint ez az együttműködés nem csupán a magyar-magyar, hanem a magyar-szlovák közösségek közötti kapcsolatot is erősíteni fogja. A tatabányai székhelyű Duna-Rába-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulást 2011-ben hozta létre a Nagyszombati kerületi önkormányzat, a Győr-Moson-Sopron és a Komárom-Esztergom megyei önkormányzat. 2015-ben csatlakozott a szervezethez a pozsonyi kerületi és a Pest megyei önkormányzat.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték