Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
sopronfest

balaton sound

efott

művészetek völgye

sziget

tábor fesztivál

strand fesztivál

MTI

Jelentősen javult a forgalmi adók beszedésének hatékonysága
Jelentősen javult a forgalmi adók beszedésének hatékonyságaSopron, 2018. szeptember 28., péntek (MTI) - Jelentősen javult a forgalmi típusú adók beszedésének a hatékonysága 2014 óta, 2015-ről 2016-ra mintegy százmilliárd forinttal több került ebből az adónemből a költségvetésbe - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón a Soproni Egyetemen. Izer Norbert elmondta, hogy egy múlt héten kiadott jelentés szerint a digitalizáció fejlesztésének köszönhetően 2014 és 2016 között kilenc százalékponttal, 22 százalékról 13 százalékra csökkent az áfarés, azaz a költségvetésből kieső áfabevétel, ami a régiós átlag fele.

A kormányzat célja, hogy még hatékonyabban szedje be a forgalmi típusú adókat, mert az áfarendszernek a költségvetés stabilitását kell biztosítania. A forgalmi típusú adók súlyát szeretnék megtartani. A jövőben a jövedelemadók és a munkát terhelő adók esetében képzelhető el csökkenés - mondta az államtitkár. Beszélt arról is, hogy a 2014-ben indult digitalizációs folyamatnak köszönhetően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a valós idejű adatok beszerzésével nagyobb hangsúlyt tud fektetni a szürke gazdaság szereplőire, miközben a fehér gazdaságban szereplők kevesebb ellenőrzést, sőt segítséget is kaphatnak az adminisztrációs feladataik elvégzéséhez.

Kitért arra is, hogy a 2014-ben bevezetett online pénztárgép rendszerben 200 ezernél is több pénztárgépet regisztráltak, az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerben (ekr) 140 ezren szolgáltatnak adatokat, a számlázóprogramok bekötésével eddig mintegy tízmillió számla érkezett az adóhatósághoz, s naponta mintegy 23 ezer étel- és ital-automata küldi az adatokat. Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke is arról beszélt, hogy 2014 után "komoly fejlődési folyamat" valósult meg a NAV-nál, s ezt a Nemzetközi Valutalap (IMF) jelentése is alátámasztja, amely "elismerően" szólt a magyar gazdaság fehéredésének folyamatáról. A digitalizáció segít a határokon átívelő áfacsalások felderítésében is - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a 2018-2022-es magyarországi konvergenciaprogramból kiolvasható az adóelvonás csökkentésének szándéka. A bruttó hazai termék (GDP) arányában az összes adóelvonás 2016-ban még 39,7 százalék volt, 2019-re ezt 37,6 százalékra becsülik, 2022-re pedig 35,5 százalék az előirányzat.

Az ÁSZ elnöke szerint ahhoz, hogy a kedvező növekedési tendencia fennmaradhasson, a digitalizáción, a gazdaság fehéredésén túl arra is szükség van, hogy minden elköltött forinthoz eredménycél legyen rendelve, s ehhez kapcsolódóan mérés és számonkérés is legyen. Domokos László meglátása szerint a forgalmi adóból befolyó többletbevételt más adónemeknél vissza lehetne adni kedvezmények formájában. Példaként említette a személyi jövedelemadó és a munkabért terhelő járulékok csökkentését, mert ez nem csak a gazdaság további fehéredését szolgálná, de hosszú távon gazdasági növekedést is hozna, csökkentené a versenyhátrányt - mondta az elnök.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték