Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Teltházas programok a Campuson
Teltházas programok a CampusonMinden várakozást felülmúlt a debreceni Campus Fesztivál első napja, csütörtökön valamennyi helyszín beindult, nyolc színpad és számos program várta a fesztiválozókat. A nulladik naphoz hasonlóan folytatódott a látogatói tendencia, bár még pontos számokat nem tudunk, de szemmel látható, hogy jóval többen érkeztek már a csütörtöki napra is, mint az előző évben. - nyilatkozta Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató. Amennyiben ez a tendencia folytatódik tovább, akkor már ma elkezdhetjük a Pepsi Nagyszínpad nézőterének bővítését, tegnap a Punnany Massif produkciója alatt a több ezres tömeg alatt feszegettük a színpad előtti határokat, pedig a vízi ködszínház elé költöztetett nézőtér jóval nagyobb az előző évekhez képest.” A közönséget nem csak a programok és színpadok hozták lázba. Egyöntetű vélemény volt, hogy kiváló helyet találtak a szervezők a megújult Nagyerdei Stadion szomszédságában. A fesztiváligazgató által tett korábbi nyilatkozatok egyáltalán nem túloztak, a Campus Fesztivál korszerű és igényes infrastruktúrája kulturált körülményeket biztosít, a térkövezett terület, a páratlan fás, ligetes nagyerdei környezet egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a Campus, Magyarország egyik legkomfortosabb fesztiválja legyen. Az este egyik sztárja a Brains volt, a csapat frontemberét MC Columbo-t még a szervezőknek is sikerült meglepni, stílusosan teljesítették egyik kívánságát, ami nem más volt, mint találkozás, a „kívánságok koronázatlan királyával”, személyesen Dévényi Tibi bácsival. Columbo a fellépésük után szintén az új helyszínt dicsérte, és előrevetítette, hogy a Brains tagjai több napig is maradnak Debrecenben. Hasonlóan gondolkodott Kőhalmi Zoltán is, aki annyira belejött a „dumálásba”, hogy nem törődve a műsoridővel jócskán túllépte azt. Majd belevetette magát a fesztivál sűrűjébe és először a Subscribe, majd a Punnany Massif koncertjét vette célba.
A Punnany Massif koncertje előtt a banda egyik tagja Meszes Balázs ’Meszi’ elmondta, hogy ezúttal teljesen új fénytechnikával érkeztek, ami teljes mértékben a zenéjükre épül. Aktualitásokról is beszámolt, a Punnany három korongból álló tervezett kiadványából a ’FEL-ből’ az ’F’ betű már kijött, a következő „betű” az ’E’ várhatóan ősszel érkezik, és ebben már ő is több szerepet kap.

Ahogyan Balázs viccesen fogalmazott: „… most sikerült megtalálni az egyensúlyt az énekesek között”. Ma, a Campus Fesztivál második napján már számos külföldi sztárvendégek is látható. Érkezik Angliából SkisM, a Quimby előtt láthatjuk a dán Asteroids Galaxy Tour-t, és sokan várják a ’Welcome to St. Tropez’, valamint a ’Ma Chérie’ című számok megalkotóját a svájci származású Dj Antoine-t! A lemezlovas először lép fel Debrecenben, így igazi nagy bulit ígér: „Úgy döntöttem, hogy spontán leszek, és attól függ, majd mit játszom, hogy milyen hangulata lesz a közönségnek. Ezzel pozitívan szeretném a fesztiválozókat befolyásolni, hogy kíváncsibbak legyenek, sikítozzanak és érezzék jól magukat. Így lesz különleges ez a ma esti műsor a Campus Fesztiválon…” www.campusfesztival.hu
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték