Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
sopronfest

balaton sound

efott

művészetek völgye

sziget

tábor fesztivál

strand fesztivál

MTI

Vádat emeltek egy várandósan halálos balesetet okozó bolgár nő ellen
Vádat emeltek egy várandósan halálos balesetet okozó bolgár nő ellenBudapest, 2018. október 8., hétfő (MTI) - Vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy bolgár nő ellen, aki családjával utazva autójukkal várandósan balesetet okozott tavaly nyáron Rajkánál; a szülei meghaltak, egyéves gyermeke súlyosan megsérült, ő pedig a helyszínen világra hozta gyermekét - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész hétfőn az MTI-vel. Takács Péter közleménye szerint 2017 nyarán a bolgár család - a 25 éves, nyolc hónapos terhes nő a férjével, a szüleivel és egyéves gyermekével Németországba tartott. A záróvonal ellenére az autóval előzni kezdett egy buszt, szemből azonban egy teherautó közeledett, ezért a nő egy hirtelen kormánymozdulattal próbált visszatérni a sávjába, a busz elé. Az autó hátsó része nekiütközött a busz elejének, ettől a kocsi a tetejére borult, azon többször átfordult, majd az út melletti füves területen állt meg.

A nő hátsó ülésen utazó szülei nem voltak bekötve, kiestek a járműből, és a helyszínen meghaltak. Az egyéves gyermek, aki be volt csatolva, szintén kiesett az autóból, ő csonttöréses sérüléseket és tüdőzúzódást szenvedett. A vádlott férjének zúzódásos sérülései nyolc napon belül gyógyultak.

A nőnek a balesetben zúzódott a koponyája, több csontja eltört és belső sérülései keletkeztek, ennek következtében a helyszínen - császármetszéssel - világra hozta a gyermekét - tette hozzá a főügyész. Az ügyészség a nőt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték