Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
sopronfest

balaton sound

efott

művészetek völgye

sziget

tábor fesztivál

strand fesztivál

MTI

Megalakult a Magyarpolányi Pajtaszínház
Megalakult a Magyarpolányi PajtaszínházVeszprém, 2018. október 18., csütörtök (MTI, fotó: Soproni Petőfi Színház) - Egész évben működő befogadó színház alakult Magyarpolányban. A Pajtaszínház első előadása jövő hétfőn lesz - tájékoztatta az MTI-t a színház igazgatója.

Várszegi Tibor elmondta, hogy tíz produkciót tűztek műsorra nyolc társulat előadásában február végéig. Hozzátette: a Pajtaszínház műsorfilozófiája a faluban huszonöt éves múltra visszatekintő passiójátszás hagyományaira épül, és a településen, valamint a környéken élők igényeit szeretné kiszolgálni. Az előadások a művészeti iskola nagytermében és a művelődési házban lesznek, valamint két szabadtéri helyszínen is láthat a közönség produkciókat. Várszegi Tibor elmondta azt is, hogy a nézőtér mintegy 160 néző befogadására alkalmas, hozzátéve, hogy a helyi amatőr csoportoknak is bemutatkozási lehetőséget kívánnak teremteni és más települések pajtaszínházainak előadásait is fogadják majd. A magány változatai című előadással kezdi meg működését a teátrum jövő hétfőn. A Márai Sándor és Hamvas Béla írásaiból készült előadás a Soproni Petőfi Színház és a Forrásszínház koprodukciója.

A Pajtaszínházban a nézők láthatják egyebek mellett a Soproni Petőfi Színház Rejtő, a megejtő című szilveszteri kabaréját, Fabók Mancsi Bábszínháza az Amikor betér az égi király című produkcióval érkezik, a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház pedig Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékát mutatja be. Az intézményt a 1992 óta létező Új Színházért Alapítvány működteti - fűzte hozzá az igazgató.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték