Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
ukandroll

volt

balatonsound

efott

vasmarock

alteraba

fezen

sziget

strandfesztivál

campus

MTI

A SÓHAJOK RENDEZŐJE ELFÁRADT, DE HOLLYWOOD NEM ERESZTI
A SÓHAJOK RENDEZŐJE ELFÁRADT, DE HOLLYWOOD NEM ERESZTINovemberben érkezik hozzánk a kultikus mesehorror. A kultfilmmé vált 1977-es Dario Argento-mű újragondolása nemcsak a szereplőkre rótt óriási feladatot és követelt meg hosszas előzetes felkészülést, hanem magának a rendezőnek is feladta a leckét. Luca Guadagnino négy hónappal a Szólíts a neveden című alkotása után – amelyért Oscar-jelölést is kapott – kezdett bele a Sóhajok (Suspiria) forgatásába, elkészülte óta pedig folyamatos résztvevője a legnívósabb filmes eseményeknek. Guadagnino elmondása szerint erősen fogynak energiatartalékai – szíve szerint azonnal nyugdíjba vonulna, 47 évesen, valamelyik családtagjára hagyva a rendezést.

A SÓHAJOK a Velencei Filmfesztiválon négy jelölésből két díjat el is hozhatott: elsősorban Thom Yorke-nak (Radiohead) köszönhetően a lehengerlő filmzenéért, valamint Franco Ragusa jelmezmeztervező kreatív közreműködésével a legjobb speciális effektekért. Az alkotása nyomán a Kölni-filmdíjat is bezsebelő rendező eredetileg csak producerként lett volna jelen a film életében, de a 2015-ös Velencei Filmfesztiválon már kiderült, hogy Guadagnino maga lesz a direktor.

Elmondása szerint, kezdetben azt tervezte, hogy egy az egyben a Vakító napfényben című alkotásának szereplőivel dolgozik majd – a színészek közül viszont csak Dakota Johnson (Susie Bannion) és Tilda Swinton (Madame Blanc) szerepel végül a Sóhajokban, akinek ez volt az ötödik közös munkája a rendezővel. Az Oscar-díjas színésznő körül hónapokig keringett a feltételezés, miszerint a tánctársulatot vezető asszony mellett ő alakítja a film egyetlen férfi szereplőjét is. Mára kiderült, hogy igen, ő játssza el hihetetlen hitelességgel Dr. Klemperer karakterét! A színészgárdában egyébként olyan művésznőt is találunk, aki a ’77-es műben is játszott: Jessica Harper akkor a főszereplő Susie-t, most, azaz 40 évvel később pedig Ankét (dr. Klemperer feleségét) alakítja.

A Sóhajok Argento „A három anya” trilógiájának nyitó darabja, amelyet 1980-ban az Inferno követett, majd évtizedek múltán, 2007-ben a Könnyek anyja zárt. Mindegyik rész az egyik „anyával” (a világot uraló gonoszságok anyjaival) foglalkozik, akiknek hatalmas varázsa globális események manipulálására teszi képessé őket. Mindhárom film a mítoszok és az okkultizmus világába kalauzolja a nézőt, a

Sóhajokban ennek égisze alatt balettáncosok tűnnek el rejtélyes módon. És bár a hozzánk 2018. november 8-án érkező Sóhajok remake-ben is találunk utalást a trilógiára (az Amazon Studios által kiadott legújabb előzetesben Dr. Klemperer ezt mondja: „Három anya. Három isten. Három ördög. Tenebrarum anya, Lachrymarum anya és Suspiriorum anya. Sötétség, könnyek és sóhajok.”), azzal kapcsolatban nem nyilatkozott a rendező, hogy a másik két Argento-filmet is tervezi-e feldolgozni. Sőt Guadagnino elmondása szerint az utóbbi évek nagy hajtásában legalább annyira elfáradt, mint filmjének főszereplője: „Azt hiszem túlerőltettem magam, mint Susie Bannion (Dakota Johnson), a testem egy kicsit megfáradt, pihenésre van szükségem” – nyilatkozta a The Hollywood Reporternek. Ám minden jel szerint az olasz rendezőt Hollywood még jó darabig nem engedi megpihenni, így visszavonulás miatt még biztosan nem kell aggódnunk.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=BY6QKRl56Ok

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték