Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
sopronfest

balaton sound

efott

művészetek völgye

sziget

tábor fesztivál

strand fesztivál

MTI

SÚLYOS TESTI SÉRTÉS MIATT KELL FELELNIE
SÚLYOS TESTI SÉRTÉS MIATT KELL FELELNIEA rendőrök elfogtak egy soproni férfit, aki ököllel fejbe ütötte vitapartnerét. Sopronban a Kossuth utcában két férfi verekedett össze 2018. november 11-én hajnali fél egykor. A kiérkező rendőröknek a szemtanúk elmondták, hogy a két férfi kiabált egymással, majd – az előzetes szóváltást követően – egyikük ököllel fejbe verte a másikat, aki a földre esett és a bántalmazás miatt a járdán fekve maradt. A sértett az ütés következtében súlyos sérüléseket szenvedett, őt a mentők kórházba vitték. A járőrök széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek során rövid időn belül elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 28 éves helyi férfit.

A nyomozók a 28 éves J. Zsoltot súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte. (police.hu)


Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték