Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Közel száz Sopronba tartó gyerek maradt Budapesten
Közel száz Sopronba tartó gyerek maradt BudapestenKis magyar abszurd a sínek mellől. Pénteken délután nem sokkal három óra előtt több váltó meghibásodott Bicske állomáson, ezért a Herceghalom-Bicske-Szárliget szakaszon ideiglenesen szünetelt a vonatforgalom. Ez idő alatt a Budapest–Győr–Hegyeshalom és a csatlakozó vonalakon az eljutási idők jelentősen megnőttek, az utasoknak 60-120, egyes járatok esetében 120-160 perccel hosszabb menetidővel és a torlódások elkerülése érdekében járatelmaradásokkal kellett számolniuk.

B. Zoltán, a Sopronba eljutni próbáló kirándulócsoportnak az egyik kísérője, amely közel száz gyerekkel volt kénytelen vesztegelni a Kelenföldi pályaudvaron. Információt sokáig nem kaptak, a vonatinfo rendszere elérhetetlen volt. „És úgy egyáltalán: hogy lehet, hogy 2018-ban, ráadásul az ország egyik legforgalmasabb, kiemelt vasútvonalán egy váltóhiba ekkora fennakadást okozzon?” – tette fel a költői kérdést. Ugyanakkor hálás, mert „a kelenföldi pályaudvar dolgozói, ha nem is elsőre kitörő örömmel, de emberségesen és a lehetőségekhez képest rugalmasan és támogatóan álltak a kialakult helyzethez a kelenföldi munkatársakkal és a máv startos telefonos ügyfélszolgálaton keresztül a menetirányítással sikerült megoldanunk, hogy a vonat indulásáig a diákokkal a fűtött, de munkarend szerint már zárva tartó, fűtött váróteremben tartózkodhassunk”.

Azt viszont felháborítónak tartja, hogy „a MÁV-Start részéről, tapasztalatom szerint látványosan nincsenek biztosítva az ilyen helyzetekre elfogadható körülmények”. A vasúttársaság közleményben kérte az utasok elnézését a kellemetlenségek miatt. (kisalfold.hu, hvg.hu, fotó: osztalyfonok.hu)



Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték