Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Vidéken a legmagasabb lakásárak Győrben, Sopronban és Debrecenben vannak
Vidéken a legmagasabb lakásárak Győrben, Sopronban és Debrecenben vannakBudapest, 2018. november 24., szombat (MTI) - A fővároson kívül a legmagasabb négyzetméterárak Győrben, Sopronban és Debrecenben vannak: a téglalakásokra átlagosan 350 ezer forint, a panellakásokra 300 ezer forintos négyzetméterár a jellemző - olvasható az Otthon Centrum legfrissebb elemzésében, amelynek az eredményeit szombaton közölték az MTI-vel. A közlemény szerint az árak a régi iparvárosokban a legalacsonyabbak. Salgótarjánban, Komlón és Ózdon lehetett idén a legkevesebb, 70 ezer és 90 ezer forint közötti négyzetméteráron panelhez vagy téglalakáshoz jutni idén.

A magyarországi ingatlanpiacon átlagosan 89 százalékkal nőtt az adásvételek száma a 2017-ig tartó ötéves periódus alatt, és a várakozások szerint idén még a tavalyinál is több, csaknem 155 ezer tranzakció várható az országban. A részesedése fokozatosan csökken ugyan, de még mindig kiemelkedően teljesít Budapest, ahol idén 36 500 ingatlan-adásvételre lehet számítani. Ez enyhe visszaesést jelent a 2015-ös csúcsponton mért 40 ezres számhoz képest, de ezzel együtt is mintegy ötezerrel meghaladja a tavalyi értéket.

Vidéken Debrecenben van a legnagyobb lakásforgalom: idén a városban és a környező településeken lehet a legtöbb adásvétel, csaknem 4200 tranzakció, ami a főváros IX. kerületének adataival egyezik meg. A második legjelentősebb piac Szeged és környéke, ahol megközelítőleg 3800 adásvétel valósul meg idén. Szegedet kicsivel lemaradva követi Miskolc és Pécs a megyeszékhelyek közül, valamint a járásaikba tartozó települések, ahol egyenként 3600 tranzakcióra számítanak.

A tranzakciók számát tekintve Győr-Moson-Sopron megye növekedett a legkisebb mértékben az elmúlt öt évben: ott csupán 19 százalékkal több adásvételt bonyolítottak le, mint 2012-ben. A legnagyobb mértékű növekedés Nógrád megyében volt, ott az adásvételek száma két és félszeresére nőtt az elmúlt öt évben.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték