Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Női kosárlabda Euroliga - Idegenben győzött a Sopron
Női kosárlabda Euroliga - Idegenben győzött a SopronBudapest/Salamanca, 2018. november 28., szerda (MTI) - A Sopron 78-70-re győzött a spanyol Salamanca vendégeként a női kosárlabda Euroliga csoportkörének negyedik fordulójában. Hiába kezdett jól az előző idényben ezüstérmes soproni együttes, és nyerte meg kilenc ponttal az első negyedet, a spanyolok a második játékrészben magukra találtak, és a félidőben már döntetlen (38-38) volt az állás. A kiegyenlített folytatásban többnyire a házigazdáknak kellett kapaszkodniuk, a vendégek azonban végig kézben tartották a mérkőzést.

A Sopron és a Salamanca egyaránt két győzelemmel és két vereséggel áll. A magyar csapat az 5. fordulóban a négy fordulót követően százszázalékos mérleggel csoportelső orosz Dinamo Kurszk együttesét fogadja jövő csütörtökön.
Eredmény:
Női Euroliga, 4. forduló, B csoport:
Salamanca (spanyol)-Sopron Basket 70-78 (16-25, 22-13, 17-21, 15-19)

--------------------------------------------------------------------
a magyar csapat legjobb dobói: Turner 26, Dupree 19, Zahui 13, Crvendakic 11

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték