Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Modern városok - Átadták a kétmilliárdból megújított soproni belvárosi utcákat
Modern városok - Átadták a kétmilliárdból megújított soproni belvárosi utcákatSopron, 2018. december 6., csütörtök (MTI, fotó: Sopron Like Facebook) - A Modern városok program keretében, 1,98 milliárd forint kormányzati támogatásból elkészült a soproni történelmi belváros utcáinak, tereinek rekonstrukciója, a fejlesztést csütörtökön adták át. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszédében azt hangoztatta, hogy országos szinten jól halad a Modern városok program, mert a 3700 milliárd forintos keret mintegy harmadát már lekötötték a települések.

Sopronnak hetvenmilliárd forintos a fejlesztési kerete, amelyből 35 milliárd forint áll már rendelkezésre. Ez az összeg nem tartalmazza az M85-ös gyorsforgalmi út Farád és Sopron közötti szakaszának megépítését - mondta. Kiemelte, hogy a program keretében minden megyei jogú város összetett, komplex fejlesztési csomagot állított össze, amelyet a kormány az elbírálás előtt alaposan megvizsgált, hogy azok valóban az emberek érdekeit szolgálják. A kormánybiztos emlékeztetett, hogy 2015. március 25-én Orbán Viktor miniszterelnök Sopronban hirdette meg "az ország történelmének legnagyobb vidékfejlesztési programját", amely később kiegészült a Magyar falu programmal.

Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy a 2017 februárjában megkezdett munkálatok során először kicserélték, vagy javították a közműveket, majd mintegy tízezer négyzetméteren kicserélték a burkolatot. A felújítás a Templom utcát, a Bünker közt, a Liszt Ferenc, a Fegyvertár és a Szent György utcákat, az Orsolya teret, a Hátsókaput és a Fő téren egy átjárót érintett. Az Orsolya tér és az Evangélikus templom előtti tér a Fő térhez hasonlóan nagykocka kő burkolatot kapott, a többi utcában a nagykocka kő mellett gránit nagy- és kiskocka köveket helyeztek el.

Mindezek mellett energiatakarékos, ledes világítótestekre cserélték a kandeláberek lámpafejeit, díszvilágítást kapott néhány szobor, emlékmű és épület, valamint emlékműveket restauráltak. A polgármester arról is beszélt, hogy a történelmi belváros megújítása az utcák felújításával nem áll meg, már elkezdődött az épületek homlokzatainak rekonstrukciója is. A fejlesztés célja, hogy Sopronnak a római korban kialakított, de az 1676-os tűzvész után barokk stílusban újjá épített utcák visszakapják régi fényüket - mondta Fodor Tamás, majd Simon István (Fidesz-KDNP) alpolgármesterrel együtt megköszönték a kormány támogatását.

A Modern városok program Sopronban a történelmi belváros megújításán túl egyebek mellett tartalmazza a Lővérek-program keretében egy kerékpárút építését, a strand és a fedett uszoda felújítását és egy nemzeti konferenciaközpont kialakítását. Megújul a Fertő tó környezete, s kialakítanak egy ipari parkot, szomszédságában egy innovációs és technológiai centrummal. A program részeként épül meg az M85-ös gyorsforgalmi út Farád és Sopron, valamint Sopron és az országhatár között, amely egy korábbi tájékoztatás szerint mintegy 260 milliárd forintba fog kerülni. Ez teljes mértékben állami pénzből valósul meg.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték