Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Csütörtökön is sokfelé lesz erős, viharos a szél
Csütörtökön is sokfelé lesz erős, viharos a szélBudapest, 2019. január 2., szerda (MTI) - Az erős szél miatt a fél országra csütörtökre is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez szerda este eljuttatott veszélyjelzés szerint az ország nagy részén jelenleg is elsőfokú riasztás van érvényben. Az ország nyugati felében viharossá is fokozódhat a szél. A 70 kilométer/óra feletti széllökések Sopron, a Dunántúli-középhegység és a Budai hegyek környezetében lehetnek gyakoribbak. Éjszaka átmenetileg csillapodik majd a szél, de a Dunántúlon továbbra is időnként viharos lökésekre kell majd számítani.

Az erős szél miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére csütörtökre is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Napközben ismét viharossá fokozódik nagy területen az északnyugati szél, nyugaton 70 kilométer/óra feletti, a hegyekben 80-85 kilométer/óra körüli széllökések is előfordulhatnak. Elszórtan havazás, hózápor is kialakulhat. A Dunántúli-középhegységben néhány centiméter hó hullhat. Síkvidéken nagyjából maximum 1 centiméteres hó várható.

Az előrejelzés szerint csütörtökön a hőmérséklet hajnalban mínusz 6 és mínusz 1 Celsius-fok között alakul. A nappali csúcsérték mínusz 2 és plusz 2 fok között valószínű.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték