Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
sopronfest

balaton sound

efott

művészetek völgye

sziget

tábor fesztivál

strand fesztivál

MTI

Önkormányzat 2014 - Független polgármesterjelöltet támogat a baloldali összefogás Sopronban
Önkormányzat 2014 - Független polgármesterjelöltet támogat a baloldali összefogás SopronbanSopron, 2014. augusztus 22., péntek (MTI; fotó: hir.ma) Walter Dezső független polgármester jelöltet támogatják a baloldali pártok Sopronban, és mind a tizenkettő körzetben közös jelöltet állítanak jelentették be pénteken sajtótájékoztatón. Kalmár István, az MSZP soproni frakcióvezetője elmondta, hogy az MSZP, a DK és az Együtt-PM helyi szervezetei már az áprilisi országgyűlési választáson is együtt dolgoztak, így "életszerű" volt, hogy az október 12-i helyhatósági választáson is közösen állítanak jelölteket. Jakál Adrienn, a Párbeszéd Magyarországért (PM) soproni szervezetének elnökhelyettese hozzátette: Walter Dezső 2002-2006 között MSZP-s polgármesterként vezette a várost, sokan ismerik és kedvelik, ezért álltak az idén függetlenként induló jelölt mögé. A baloldali összefogás választási programjáról szólva Simon Zoltán, az Együtt - Korszakváltók Pártja (Együtt) választókerületi vezetője és Szalai László, a Demokratikus Koalíció (DK) soproni szervezetének elnöke elmondta, hogy eltörölnék a városban a magánszemélyek kommunális adóját és még az év vége előtt megállapodnának a rendőrséggel és a polgárőrséggel, hogy támogathassák munkájukat, amellyel visszaadnák a soproniak biztonságérzetét. Kalmár István az MTI-nek elmondta, hogy a tizenkettő választási körzetben három Együtt-PM-s, kettő DK-s és hét MSZP-s képviselőjelöltet indítanak október 12-én.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték