Ady Endre, teljes nevén: diósadi Ady András Endre (Érmindszent, 1877. november 22. – Budapest, Terézváros, 1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.
Ady Endre, az újságíró
Ady Endre a magyar sajtótörténet kiemelkedő alakja. Előbb volt jelentős újságíró, mint jelentős költő. Érettségitől kezdve jelentek meg cikkei, versei. Írt a debreceni Főiskolai Lapokba, a kormánypárti Debreceni Hírlapba, majd a függetlenségi, ellenzéki Debrecenbe. Hamarosan a nagyváradi Szabadsághoz került, és másfél év után már a Nagyváradi Naplónál volt szerkesztő. Dolgozott a Budapesti Hírlapnál is. 1905-től a Budapesti Napló munkatársa volt. Gyakran írt a Pesti Naplóba, a Jövendőbe, a Világba és a Népszavába. A Nyugat elsősorban verseit közölte, de kritikái is megjelentek.
Publicisztikája magával ragadó, új nyelvet teremtő, vívódó, önstilizáló, ellenállhatatlan volt. A szubjektivitás, a publicisztika, mint a magánsérelmek megtorlásának eszköze, harcias, kötekedő. Szuggesztíven tudott elfogult lenni, a patetikus demagógia szentesítője. A későbbi újságírók mind próbálták utánozni.
Ady tudatosan tört előre az irodalom újításában. Lelke elvágyódott innen, szíve megszakadt, hogy más európai országban mind az végbe ment már az irodalomban, amit ő itthon próbál forradalmi újításokkal véghezvinni. Egyszerre siratta és egyszerre újította Magyarország irodalmát. „Nyomorúságosnak éreztem itthon az életet, s már régen is nem vagyok én itthon. Nem is akarok hazakerülni sokáig. Egyazon erő űz el a Duna tájáról, ami a magyar parasztot. Menni, menni akárhova, mert itthon rossz…”- írta 1906-ban.
Ady Endre, az újságíró
Ady Endre a magyar sajtótörténet kiemelkedő alakja. Előbb volt jelentős újságíró, mint jelentős költő. Érettségitől kezdve jelentek meg cikkei, versei. Írt a debreceni Főiskolai Lapokba, a kormánypárti Debreceni Hírlapba, majd a függetlenségi, ellenzéki Debrecenbe. Hamarosan a nagyváradi Szabadsághoz került, és másfél év után már a Nagyváradi Naplónál volt szerkesztő. Dolgozott a Budapesti Hírlapnál is. 1905-től a Budapesti Napló munkatársa volt. Gyakran írt a Pesti Naplóba, a Jövendőbe, a Világba és a Népszavába. A Nyugat elsősorban verseit közölte, de kritikái is megjelentek.
Publicisztikája magával ragadó, új nyelvet teremtő, vívódó, önstilizáló, ellenállhatatlan volt. A szubjektivitás, a publicisztika, mint a magánsérelmek megtorlásának eszköze, harcias, kötekedő. Szuggesztíven tudott elfogult lenni, a patetikus demagógia szentesítője. A későbbi újságírók mind próbálták utánozni.
Ady tudatosan tört előre az irodalom újításában. Lelke elvágyódott innen, szíve megszakadt, hogy más európai országban mind az végbe ment már az irodalomban, amit ő itthon próbál forradalmi újításokkal véghezvinni. Egyszerre siratta és egyszerre újította Magyarország irodalmát. „Nyomorúságosnak éreztem itthon az életet, s már régen is nem vagyok én itthon. Nem is akarok hazakerülni sokáig. Egyazon erő űz el a Duna tájáról, ami a magyar parasztot. Menni, menni akárhova, mert itthon rossz…”- írta 1906-ban.
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés