Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

A szombathelyi félkarú óriás, így veszít a fidesz
A szombathelyi félkarú óriás, így veszít a fideszLehetek nagyon őszinte? Veszett rossz kölyök voltam. Ami érdekelt, azzal még csak-csak elvoltam valahogy az iskolában, de amit untam, az igazi szenvedést jelentett a számomra. A matematikához és a kémiához való viszonyomat inkább nem részletezem. Az irodalomért viszont rajongtam. Éppen ezért furcsa így utólag, hogy Homéroszt eléggé rühelltem.

A Küklopsz, a szirének, meg a kérők lenyilazása, szóval az akciók sora még csak-csak, de az a pátoszos beszédmód, amelyen Homérosz bátyánk – Devecseri Gábor, utólag belátva, tényleg lenyűgöző fordításában – kifejezetten az idegeimre ment. Engem az olyan kifejezésekkel, hogy tehénszemű Héra, hókarú Nauszika, leleményes Odüsszeusz, gyorslábú Akhilleusz, a világból ki lehetett üldözni. Különösképp, hogy még azt is a fejünkbe verték, ezek úgynevezett epitheton ornansok. Persze most utána kellett néznem, hogyan is írjuk pontosan ezt a kifejezéspárt. Nem, Jutka néni nem érte be azzal, hogy állandó jelző. Neki a felelet során úgy kellett mondani, hogy "epitheton ornans". Ó, hogy utáltam ezt a szókapcsolatot.

Hogy miről jutott mindez most az eszembe? Csütörtökön Szombathelyen jártam. A város közgyűlése aznap ülésezett. Szép képet lehetne kerekíteni arról, miképp vibrált a levegő a Soros és Juncker arcát ábrázoló plakátok fölött a politikai feszültségtől, de nem így volt. Ragyogón sütött a nap, ez igaz, s ebben az üde fényben a Fő tér úgy tündökölt, mintha alig bírná kivárni a következő napot, a tavasz első napját. Jártomban-keltemben a városháza környékén belebotlottam néhány számomra is ismerős arcba. Volt köztük ellenzéki képviselő, gondterhelt alpolgármester, sőt, azt is láttam, ahogy a kormányzó frakció egy emberként jön le azon a lépcsőn, ahol ünneplő társaságok szokták fotóztatni magukat a boldogító igen kimondása után.

Délután aztán tényleg lehetett érzékelni valami furcsa vibrálást. Többször megütötte a fülemet, ahogy az emberek arról beszélgetnek, mi történt a közgyűlésen. Volt ismerősöm, aki a telefonján követte az eseményeket. Az egyik helyi hírportálon végül magam is rábukkantam az izgalom forrására. Botrány a közgyűlésen! Ha egy ehhez hasonló bloggal jelentkezik az ember, mi sem természetesebb, hogy érzékeny az ilyen témákra. Mit volt mit tenni, rákattantam én is az élő közvetítésre.

Na, ekkor jutott eszembe Homérosz. Nem, nem szúrták ki senkinek a szemét, bár úgy tűnt, ezt többen szívesen megtették volna a másikkal. Még csak sziklákat sem hajigáltak egymás után. Megtörtént viszont az, ami ma Magyarországon szinte elképzelhetetlen. Egy megyei jogú város közgyűlésében a Fidesz elveszítette a többségét. Gondolom, lesz nemulass. A jobboldal nemrégiben elég alaposan bele szállt az egyik, a kiegyensúlyozott politikai erőviszonyok között már hosszabb ideje ügyesen lavírozó, rendre a mérleg nyelvét képező alpolgármesterbe. Megszavazta ugyanis a túlóratörvény napirendre vételét egy korábbi rendkívüli ülésen. Orbán helyi elvtársainak ez bőven elég volt arra, hogy fegyvertársukat leárulózzák, ami – úgy tűnik –, a nyugati határ mentén is tartós rosszallást von maga után. Mondjuk annyi esze lehetett volna a narancsosoknak, hogy mérlegelik mi, milyen következményekkel jár. Most aztán magyarázhatják a bizonyítványukat a vezérnek.

Már-már felért egy színházi élménnyel, amilyen zavarban voltak az alapvetően új helyzetben. Többség híján bizony egyáltalán nem úgy mennek a dolgok, ahogy korábban. Többség híján kellemetlen témák is napirendre kerülhetnek. Többség híján nem működnek a felületes, fölényeskedő érvelések.

Többség híján ki lehet pöckölni a Fidesz holdudvarából a felügyelő bizottságokba delegált személyeket. Többség híján helyzetbe lehet hozni a helyi médiában olyan szakembert, akit Mészáros médiabirodalma kivetett magából. Többség híján alkalmazni kell a politikai kultúra olyan elemeit, mint a szalonképes tárgyalási mód, a kompromisszumkészség, a másik oldal képviselői mögött álló választói tömeg érdekeinek figyelembe vétele. Minderről a jobboldal már régen leszokott.

Egyszerre volt komikus és szánalmas az a zavar, amely a Fidesz helyi küklopszainak és tehénszemű Hérájának az arcára kiült. Hebegés, habogás, kínos téblábolás tegezés és magázódás között, s látványos időhúzás. Messiásként várták, hogy hazatérjen Szombathely erős embere, Hende Csaba országgyűlési képviselő, volt miniszter, parlamenti alelnök. Hogy mit vártak tőle? Nem tudom. Sokkal többet ő sem tehetett annál, mint hogy hol kemény szavakkal, hol kérlelve próbálta jobb belátásra téríteni az érintett alpolgármestert. Nem sikerült neki.

Maradt hát az ostoba retorika. Afféle epitheton ornansként minden felszólalásban többször elhangzott az, hogy bevándorlásbarát. Bevándorlásbarát politika, bevándorlásbarát képviselő, bevándorlásbarát koalíció. Hát tényleg ennyire futja a jobboldaltó, ha nincs többségük? Az üres retorika az egyetlen eszközük? Tényleg nincs más mondandójuk se a választóik, se egymás felé? Még egy – hogy klasszikust idézzünk – elkúrtuk se hagyja el a szájukat? Csak az epitheton ornans? Unalmas, megdöbbentő, céltalan, ciki, szánalmas volt a szereplésük. Egy másik klasszikust aposztrofálva, ha ennyit tudnak, akkor nyilván ennyit is érnek. Odüsszeusz már bizonyította, hogy az ostobaság leleménnyel legyőzhető. Szóval ez így kevés lesz, uraim a folytatáshoz. (blogger bob, fotó: 24.hu)

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték