Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Az önkéntesség szexi - Hellomentor konferencia és sajtótájékoztató
Az önkéntesség szexi - Hellomentor konferencia és sajtótájékoztatóA Fesztivál Önkéntes Körpont 2011-ben kezdte működését 18 önkéntessel a Sziget Fesztiválon. Az évről évre dinamikusan fejlődő szervezet, 2018-ban 1500 önkéntest foglalkoztatott különböző fesztiválokon. A Fesztivál Önkéntes Központ egy medúzára emlékeztet, ami teljes élő tömegének csak alig egy-két ezrelékét teszi ki. A Fesztivál Önkéntes Központ esetében az 1500 önkéntest egy alig 6-8 fős koordinációs csapat mozgatja. Ilyen struktúra mellett kiemelten fontos az a munka, amit az önkéntes-szervezet középvezetői, az ún. mentorok végeznek, akik egyfelől kisebb munkacsapatokat koordinálnak, másfelől pedig közvetítenek a többi önkéntes és a vezetőség között.

A HelloMentor projekt segítségével valósulhatott meg egy olyan képzés, amely során lehetőség nyílt a mentorok fejlesztésére. A kapott elméleti tudásukat e-learning anyagok segítségével mélyíthették el, majd a kisebb rendezvényeken ültethették gyakorlatba, hogy az igazi kihívás, a Sziget Fesztivál már gördülékenyen működhessen, és ne jelentsen problémát a határon innen és túlról érkezett önkéntesek koordinálása.

A projekt célja, az önkéntes vezetők képzése mellett, civil szervezetek határon átnyúló együttműködésének erősítése, és önkéntes csereprogram szervezése. Lehetőség nyílt különböző felvidéki fesztiválokra is eljuttatni az érdeklődőket, valamint a Fesztivál Önkéntes Központ is szeretettel fogadta a Szlovákiából érkezőket a hazai rendezvényekre.

A projekt lebonyolításában a Szubjektív Értékek Alapítvány, a Fesztivál Önkéntes Központ , a TANDEM, n.o. és a Budapesti Corvinus Egyetem vesznek részt. A projekt az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretei között az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték