Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
sopronfest

balaton sound

efott

művészetek völgye

sziget

tábor fesztivál

strand fesztivál

MTI

A VIASAT NATURE ÉS A VIDANET FELELŐS ÁLLATTARTÁST ÖSZTÖNÖZ
A VIASAT NATURE ÉS A VIDANET FELELŐS ÁLLATTARTÁST ÖSZTÖNÖZPET palack cserék, madarakon és állatotthonos lakókon való segítség után aViasatNature tévécsatorna idéna felelős állattartás mellett tette le a voksát. A Vidanet kábelszolgáltatóval közösen most rászoruló állatok családkeresését igyekszik könnyebbé tenni.

A Viasat World médiaszolgáltatóhoz tartozóViasatNaturetévé műsorai gyakran új perspektívából közelítenek meg közérdeklődésre számot tartó témákat: az orvoslást például az őrületig elhivatott állatorvosok szemszögéből, a hajléktalan lét témáját pedig azok kutyáin keresztül dolgozza fel.A természet és az állatvilág felfedezése mellett a csatorna gyakran támogatja társadalmilag hasznos ismeretterjesztő-, illetve dokumentumfilmek gyártását, de kiemelten figyel az emlék- és világnapokra is, amikor igyekszik fizikailag is tenni az élhetőbb világért: 2017-ben például a Hortobágyi Madárkórház lakóit vette szárnya alá, a következő évben a Noé Állatotthon árvái élvezhették segítségét, de szembeszállt a Föld egyik legnagyobb problémájával, a PET palackokkal is: nyári gerillaakciói soránműanyag flakonokat cserélt környezetbarát kulacsra.

Az idei évben a győri székhelyű Vidanettel karöltve a felelős állattartás népszerűsítése került zászlóként a ViasatNature hajójára, amelyet a Győri Állatmenhely szakmai felügyelete alatt kiviteleznek. Az október 4-i Állatok világnapja alkalmából 50 örökbefogadás előtt álló kutya és macska ivartalanítását finanszírozza, ezzel könnyítve meg befogadásukat.

– Sok állat felelőtlen állattartás következtében érkezik hozzánk, nem kívánt, így gazdátlan kölyökként. Úgy tűnik, sokan talán nem is tudják, hogy az ivartalanítás nem csak a felelősségteljes gondolkodás miatt hasznos, hanem számos, akár végzetes betegség is megelőzhető vele – árulta el Nagy Péter. A Győri Állatmenhely kuratóriumi tagjának tapasztalatai szerint az orvosilag kezelt állatokat sokkal szívesebben is fogadják örökbe – Hatalmas segítség számunkra a háromnegyed millió forintos támogatás, amely egyben 50 kisállat gazdára találását gyorsítja meg.

Az állatvédelem támogatásával a Vidanet kábelszolgáltató is tovább szélesítette jótékonysági palettáját, amely az utóbbi években kiemelten gyerekekkel foglalkozó szervezetekre, sportcsapatokra és fiatal sportolók támogatására, valamint ingyenes digitális oktatások szervezésére fókuszált.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték