Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

DIÁKNAPOK 2015@ Kowalsky meg a Vega
DIÁKNAPOK 2015@ Kowalsky meg a VegaDIÁKNAPOK 2015@ Kowalsky meg a Vega

Ha fejjel vagy a homokban, nem látszik, hogy milyen szép ez a nap
Április 24. Kowalsky meg a Vega

Milyen szép lesz ez a nap? Nos, a DIÁKNAPOK harmadik nagyszabású fellépője: Kowalsky meg a Vega. A zenekar ugyan többször fellépet Szombathelyen, de ez most más. Meghatározó a helyszín és a közönség is. A srácok gyakorlatilag a 90-es évek végétől fellelhetők a hazai zenei életben. Első lemezük azonban csak 2003-ban jelent, meg amit azóta számos másik követett. A közönség szélesebb rétegét 2010 körül hódította meg. Azóta a fesztiválok nélkülözhetetlen eleme lett a Kokalsky hangzás. 2011-ben a Fonogram díjat is elnyerték és ez nagyszerű rockos őrület április végén a városba látogat. Nem is akárhová, hiszen a 2015-ös Diáknapok rendezvénynek a Romkert Club & Mojitó Bar ad otthont. Őket megelőzi a fellépők sorában a szintén nagy fesztivál-kedvenc Punnany Massif és Bárány Attila, valamint őket követi a különc Belga zenekar is, ami már nem először lép színpadra egyetemi rendezvényen városunkban. -Szombathelyi vagy? -Bulizz egy nagyot ezen a héten az egyetemista lányokkal és srácokkal a kedvenc hétvégi szórakozó helyeden! -Más városból érkeznél? -Foglalj szállást az egyetemhez tartozó kollégiumok egyikében és válj egy hétre te is szombathelyi egyetemistává!- Szombathelyre jársz egyetemre? -Nem kérdés. Itt a helyed!

ÁPRILIS 22. Punnany Massif
ÁPRILIS 23. Bárány Attila
ÁPRILIS 24. Kowalsky meg a Vega
ÁPRILIS 25. Belga

A szervezők játéra invitálnak a facebookon:
NYEREMÉNYJÁTÉK!
NYERJ INGYENES BELÉPÉST A KONCERTRE!

1. Hívd meg 300 ismerősöd az eseményre
2. Írd ide az esemény üzenőfalára, hogy: "ÁPRILIS 24. Kowalsky meg a Vega"
https://www.facebook.com/events/730443733739967/
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték