Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
sopronfest

balaton sound

efott

művészetek völgye

sziget

tábor fesztivál

strand fesztivál

MTI

Sztárok, stégek, teraszok és koktélbárok
Sztárok, stégek, teraszok és koktélbárokAz idén kilencedik alkalommal jelentkező vízparti prémiumfesztivál, a MasterCard Balaton Sound minden eddiginél gazdagabb programmal várja a Balaton partjára az elektronika rajongóit. Jön megannyi más mellett Tiësto, Hardwell, a Faithless. Ez utóbbi csapat jubileumi előadást ígér, a szervezők pedig a sztárok mellett minden eddiginél több vízparti teraszt, stéget, lounge-ot, koktélbárt és partihelyszínt.

A tavaly kibővített területen, az egyedi kialakítású és rendkívül látványos, tavalyelőtt Lollipop díjjal is kitüntetett MasterCard Nagyszínpad közel húszezer fős küzdőterén, idén először 5 teljes napi programot vonultatnak fel a szervezők nem is akármilyet. Mindjárt a nulladik napon, pontosan 1460 nappal, azaz 4 évvel korábbi Balaton-parti fellépése után visszatér a fesztivál kívánságlistájának éllovasa, a holland dj pápa, Tiësto.

Amikor legutoljára nálunk járt megszédültünk a Sound legnagyobb színpada előtt elénk táruló látványtól, és most sem számítunk kisebb felhajtásra. Előtte lép a Nagyszínpadra Oliver Heldens, egy ambiciózus és rátermett holland
DJ-producer, egy született tehetség, Tiësto pártfogoltja, akinek minden képessége megvan ahhoz, hogy a jövőt
meghatározó elektronikus zenészek élcsapatát erősítse.

A vízpartra telepítet Terasz is kinyit a rendezvény nulladik napján, melynek programsorozatát Jan Blomqvist és Guy Gerber nyitják meg. A Jäger Aréna a többi helyszíntől eltérően szerdán az EDM slágergyárosaival kezd, itt lesz többek között Dyro, és AronChupa is. A fesztivál további négy napja is minden eddiginél erősebb line up-ot kínál.

A megújuló Telekom Aréna négy napos programja olyan sztárokat sorakoztat fel, mint a Grammy díjas Zedd,
Kaskade, Ummet Özcan, Vinai, Quintino, Don Diablo és Firebeatz. Ugyanitt a techno rajongók is megtalálják a maguk kedvenceit Loco Dice, Pan Pot és Chris Liebing személyében. Az igazi sztárparádé azonban a MasterCard
Nagyszínpadon is folytatódik.

A dj világranglista első tíz helyezettjéből négyen is képviseltetik magukat, itt lesz a - Tiësto mellett - a listavezető Hardwell, a második helyezett Dimitri Vegas & Like Mike páros, továbbá Nicky Romero is. A nagyszínpadon
vendégeskedik a jubileumi turnéval és zenekari felállással visszatérő Faithless, és a Swedish House Mafia két tagja,
Axwell vs Ingrosso formációban. Jönnek továbbá az aktuális dance sztárok, úgy mint Afrojack, Showtek és a DVBBS, Laidback Luke és R3hab, akik szintén a Nagyszínpad fellépői lesznek idén.

Hagyomány a Sound történetében, hogy az elektronikus zene mellett kiemelt figyelmet kapnak a hip-hop és rnb
műfajok is. Idén a nagyszínpadon kapott helyet a világhírű amerikai énekesdalszerző és táncos, napjaink egyik legsikeresebb és legaktuálisabb r’n’b és pop előadója. Jason Derulo és a háromszoros Grammy- és kilencszeres BET Awards-díjas amerikai rapper, színész és vállalkozó, a déli hip-hop szcéna egyik leghíresebb és legnagyobb hatású előadója, Ludacris. A fő helyszínek közül a Jäger Aréna programja bizonyult idén is a leginkább eklektikusnak.

A tört ütemeket Roni Size Reprazent élő produkciója, a koncertfelállásban színpadra lépő Netsky, a Noisia által szervezett egész estés partifolyam, valamint a szintén live verzióban színpadra lépő, nagy visszatérő Leftfield hozza Zamárdiba. Lesz itt még az eklektika jegyében hip-hop, trap, electro pop, dance is. Jön - többek között a testvérpár
alapította Rae Sremmurd hip-hop duó, a hip-hop új csillaga, Joey Badass, a pop új üdvöskéje, Charli XCX , továbbá Pusha T, Flosstradamus, Boys Noize, Bloody Beetroots, A-trak, és Odesza is birtokba veszi a színpadot.

A Terasz négy napos programjában szintén remek nevek sorakoznak. Itt van például Seth Troxler, a detroiti, berlini és a londoni partiélet meghatározó figurája, a bronxi testvérpár, a The Martinez Brothers, Oliver Koletzki, a német elektronikus zenei színtér Európa-szerte ismert, markáns egyénisége, a német DJ-producer duó, az Âme, korunk egyik legmenőbb elektronikus zenei őrületének ízlés- illetve trendformáló előadója, a Skream és élő formációval a Claptone Immortal.

Itt a korábban bejelentett Art Department az Eats Everything-gel cserélt helyet, Bakermat koncertje pedig sajnos elmarad, viszont frissen konfirmált a venezuelai duo-formáció, a Fur Coat. Fókuszban a víz és a vízpart: rekordszámú vízparti terasz, stég, lounge, koktélbár és partihelyszín épül fel

Telekom Rave - luxus yacht

Nem vitás, hogy az egyik legjobban várt új helyszín az idei MasterCard Balaton Soundon a Telekom Rave. A vízen lebegő, extravagáns yachton a kormánykerék öt napon át hazánk legjelesebb partiszervezőinek kezében lesz. Érkezik a Debut, a HiFly, a RAW, az NVC, a LavaLava és még nagyon sokan mások. A legénységet tovább erősíti Hector Couto (ES), Cuartero (ES), speciális b2b szettel Gorje Hewek & Izhevski (RU), valamint a slágergyáros John BigWhitfield (USA) is. Minden nap reggel 10 órától hűsítő italokkal és árnyékos heverőkkel üdvözlünk a fedélzeten.

Jana Stég partihelyszín és lounge

Elszeparált-szexi boxok, kényelmes nyugágyak, varázslatos panoráma, ragyogó napsütés, homokos tánctér... Ezekkel a szavakkal lehetne körülírni a tökéletes vízparti helyszínt. Idén ez a Jana Stég, mely napközben a nyugalom szigete, este azonban az önfeledt bulik színterévé válik. A vízre épített színpad olyan sorozatoknak ad otthont, mint a CityMatiné, vagy a Deep in the City de itt mutatkoznak be az ország legkedveltebb klubjainak rezidensei is. A zenei paletta sokszínű (downtempo, chill, deep house, tech-house, EDM, rnb breakbeat, hip-hop, garage stb.), a helyszín pedig magával ragadó, így biztos, hogy az egyik közönségkedvenc helyszín lesz.

Nagyon Balaton Terasz

A tavalyi évben bemutatkozó Nagyon Balaton Gasztroudvar átalakul, és a parton, valamint a Balaton vizére épült Teraszon elsősorban a balatoni borvidék legjobb pincészeteinek borait és pezsgőit, valamint a régió legjobb
éttermeinek specialitásait kínálják majd, különféle hazai dj-k élő szettjeinek kíséretében. Ugyanitt a Nagyon Balaton szervezői rendhagyó tárlat és egyedi installációk segítségével mutatják be a Balaton Régiót, de megtalálhatók lesznek különféle hazai designerek, alkotóművészek Balaton tematikájú portékái, szuvenírjei is.

A Nagyon Balaton Terasz szakmai és együttműködő partnere lesz az idei évben is a We Love Balaton, a Magyar Konyha, valamint a Balaton Kör. A korábbi hagyományoknak megfelelően idén is lesz belső medencével kialakított Heineken Stég és Koktélbár, Finnlandia stég, s az idei évben első ízben a vízparton kialakított VIP kemping vízre épült
napozóteraszt is kínál az exkluzív kempingjegyet vásárlóknak, ahol különféle hazai dj-k gondoskodnak a partiélményről.

Évek óta megfogalmazott rajongói kritika, hogy nincs a Soundon a tört ütemek híveinek dedikált önálló helyszín. A fesztivál egyik új és egyedi kialakítású helyszíne a drum and bass rajongóinak szívét melengeti meg. Itt lesz a Liquicity kiadó és Youtube csatorna vezetője Maduk, a belga Murdock, a RAM Recordsnál legutóbbi, 'Saus' című maxijával nagyot gurító June Miller, valamint a Noisia srácok igazgatta Vision kiadó két ifjú tehetsége, Posij és Fre4knc. A helyszínen a drum & bass minden irányzata képviselteti magát a külföldi vendégek mellett a stílus neves hazai előadóival az élen.

Új köntösben várja vendégeit a Sound VIP helyszíne. Még több fedett és árnyékolt lelátó áll a látogatók
rendelkezésére, éttermek, koktélbárok, masszázs, bor- és pezsgőbár valamint esténként partik szórakoztatják a nagyérdeműt az Akvárium Klub, a VOLT Bár és a BOB Bár rezidenseivel. És egy praktikus információ: A rendezvények hivatalos fizetőeszközei a fesztiválkártyák mellett a MasterCard PayPass egy érintéssel működő bankkártyák, melyek gyors és egyszerű készpénzmentes fizetést biztosítanak, hiszen fizetéskor csupán hozzá kell érinteni őket a kártyaolvasó terminálhoz. Azoknak a kártyabirtokosoknak, akik elvitték magukkal a saját, egyérintéses kártyájukat a
rendezvényekre, fesztiválkártyát sem kellett kiváltaniuk: már meglévő MasterCard vagy Maestro egyérintéses kártyájukkal a fesztiválokon ugyanúgy fizethettek, mint a hétköznapi vásárlásoknál.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték