Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
sopronfest

balaton sound

efott

művészetek völgye

sziget

tábor fesztivál

strand fesztivál

MTI

Óriási Scooter bulival indított az idei SZIN!
Óriási Scooter bulival indított az idei SZIN!Napsütéssel és fergeteges koncertekkel elrajtolt tegnap az idén először hat napos Szegedi Ifjúsági Napok. A fesztiválozók kihasználták a plusz napot, ugyanis már hétfőn több mint 15 ezren buliztak a SZIN-en. Az időjárás is kegyeibe fogadta a nyár utolsó nagy fesztiválját, ugyanis az előző napok esőzései után a közel 30 foknak és a napsütésnek köszönhetően nagyrészt felszáradt az Újszegedi Partfürdő területe. Az első fesztiválozók kicsivel 14 óra után léphették át a kaput, és foglalhatták el a legjobb sátorhelyeket.

A sátrak gombamód nőttek a Tisza partján, majd a munka végeztével elkezdtek fogyni a jól megérdemelt hűsítő italok is. 16 órakor a Live Arénában az Uprize nyitotta meg a koncertek sorát. Eközben a zenekarok már hangoltak a Nagyszínpadon, ahol a ThaShudras volt az első fellépő. Késő délutánra megtelt a Nagyszínpad előtti tér fiatalokkal, akik alig várták, hogy a WellHello énekesei mikrofont ragadjanak. Aki nem az #elnöki fellépést választotta, az a Live Arénában a Magashegyi Underground koncertjét élvezhette, a Mizo Színpadon pedig Nagy Feró és a Beatrice várta a nosztalgiázni vágyókat a jól ismert slágerekkel.

Fél 10-kor a Nagyszínpad előtti tömeg elkezdte a színpadra hívni a Scooter csapatát, akik ismét óriási hangulatot teremtettek a SZIN-en, és több ezren ugráltak együtt a régi nagy kedvencekre, mint a Fire, vagy a Howmuch is thefish. A zenekar az idősebb generációt is elcsalogatta a fesztivál első napjára, így nem meglepő, hogy a Nagyszínpad előtti téren a fiatalabbak és a 30-as, 40-es korosztály is együtt élvezhettea techno zene lüktetését.A Scooterkoncert után a Nagyszínpadelcsendesült, viszont a többi helyszínen még bőven akadt program, így a tömeg megtöltötte a kisebb színpadok előtti területeket és a koncertsátrakat is.

A Live Arénában a Hiperkarma adott fergeteges koncertet, majd éjféltől Fankadeli rap számait élvezhették a hip-hop szerelmesei, a hajnalig tartó bulizáshoz pedig azAnimaSound System Dj Set szolgáltatta a zenét. A Mizo színpadon a SpytheGhost, Náksi Attila, valamint Erős és Spigiboy álltak a lemezjátszók mögött. AWakeUp Szeged Party Arénában is reggelig táncolhattak a fesztiválozók, ahol a nap kiemelt sztárfellépője ErickKasell volt Belgrádból.

Természetesen a silentdisco idén sem maradhatott el. A koncertek után sokan álltak sorba a fejhallgatókért, így hajnali 2 óra körül már teljesen megtöltötték a fesztiválozók a PizzaFutárSilentDisco területét. Összességében a 2015-ös SZIN nyitónapja jó időben és jó hangulatban telt, és megadta az alaphangot a hét további napjaira.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték