Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Cseh Tamás Program - Már 2 milliárd jut a könnyűzenei utánpótlásra
Cseh Tamás Program - Már 2 milliárd jut a könnyűzenei utánpótlásraBudapest, 2016. június 21., kedd (MTI) - A következő évadra jutó 625 millióval együtt már több mint 2 milliárd forinttal támogatja a hazai könnyűzene utánpótlását a Cseh Tamás Programon keresztül a Nemzeti Kulturális Alap (NKA). A népzenei utánpótlásra nemrég indított Halmos Béla Program 300 millió forinttal tud elindulni. A Cseh Tamás Program harmadik évadának kiemelt feladata a mindennapos iskolai zenélés megvalósítása, ehhez 100 millió forintos céltámogatás áll rendelkezésre - mondta Doncsev András, az NKA alelnöke kedden, a Zene ünnepén tartott tájékoztatón a Várkert Bazárban. Hozzátette: indításként ősszel nagyszabású zenei oktatási konferenciát rendez az NKA.

Mint elhangzott, az NKA számára a közös jogkezelők 1,4 milliárd forintot utaltak át az üres adathordozók után szedett jogdíjakból. Ebből jut 525 millió a Cseh Tamás Program alprogramjaira, 100 millió pedig a Cseh Tamás Programiroda működtetésére. Doncsev András kitért ara, hogy 620 millió forintra nőtt az NKA könnyűzenei kollégiuma számára felhasználható összeg is; ezt a már befutott zenekarok, előadók hangfelvételeinek kiadására, klipek készítésére fordítják.

Összesen 744 millió jut a komoly- és népzenével foglalkozó Zeneművészet kollégiumának, 53 millió a szépirodalmi, 124 millió a színházi, 16 millió a tánc-, 120 millió a filmművészeti kollégiumnak. Az NKA a Cseh Tamás Program támogatott zenekaraival, infosátorral és tájékoztató előadásokkal várja az érdeklődőket számos nyári fesztiválon, köztük a velencei EFOTT-on, a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, a debreceni Campus Fesztiválon, a kapolcsi Művészetek Völgyében, augusztusban pedig a Kolozsvári Magyar Napokon és a Szegedi Ifjúsági Napokon - sorolta az NKA alelnöke.

Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program megvalósításáért felelős kollégium vezetője arról szólt, hogy július 1-jén megjelennek a harmadik évad alprogramjaira kiírt pályázatok. Közöttük ismét mintegy 50 millió forint jut az induló zenekarok támogatására, ami azt jelenti, hogy 25-30 előadó részesülhet 2-2 millió forintban első hangfelvétele, klipje elkészítésére. A beadási határidő várhatóan augusztus 1. lesz. Szintén hamarosan megjelenik a vidéki és a határon túli magyar területeken működő klubok támogatását célzó pályázat; a vidéki kluboknak jutó összeget a kollégium 90 millió forintról 120 millióra növelné. Elkészült az előzenekari alprogram, valamint a nemzetközi piacra lépést támogató alprogram pályázata is.

A népzenei utánpótlásra tavaly év végén létrehozott Halmos Béla Programra az eredetileg tervezett 150 millió forintos induló támogatást megduplázzák. Liber Endre, a Halmos Béla Program megvalósításáért felelős kollégium vezetője azt emelte ki, hogy a 300 millió forintból öt alprogramra írtak ki pályázatokat: a folkklubok, a népművészeti profilú fesztiválok, hazai és külföldi koncertek, néptáncegyüttesek zenei támogatására, valamint népzenei képzésre.

Liber Endre kitért arra, hogy a közeljövőben terveznek olyan pályázatokat is kiírni, amelyek a népzenei előadók szemléletét, a profi zenésszé válást segítenék, hozzájárulnának a zeneipari alapismeretek növeléséhez, a profi lemezkiadáshoz, a népzenei együttesek nemzetközi jelenlétéhez, valamint a népzene népszerűsítéséhez a médiában. Kedden, a Zene ünnepén délutántól öt színpadán várják koncertekkel az érdeklődőket a Várkert Bazárban. Több mint ötven együttes lép fel, amely a Cseh Tamás Programra 2014-ben és tavaly sikeresen pályázott. Szól a zene az Öntőház udvaron, a Fülkepavilonnál, a Kertkapunál, valamint a Gloriett és a Lépcsőpavilon előtt.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték