Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
sopronfest

balaton sound

efott

művészetek völgye

sziget

tábor fesztivál

strand fesztivál

MTI

Rózsaünnep lesz szombaton Eszterházán
Rózsaünnep lesz szombaton EszterházánFertőd, 2016. július 13., szerda (MTI) - Idén először szerveznek rózsaünnepet a fertődi Esterházy-kastélyban. A Cziráky Margitról elnevezett rózsakertben szombaton egész napos programok lesznek, többek között sétakocsikázással, kézműves foglalkozással, gépészeti bemutatóval. Az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont az MTI érdeklődésére közölte, hogy hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a rózsaünnepet. A szombati esemény célja, hogy még szélesebb körű ismertségre tegyen szert a Cziráky Margit Rózsakert és bepillantást nyújtson a kastély századfordulós életébe. Kiss-Szabó Renáta marketing osztályvezető korábban elmondta, hogy május közepétől őszig folyamatosan nyílnak a virágok a több mint száz éves múltra visszatekintő rózsakertben.

A rózsaünnep programjai szombaton 10 órakor kezdődnek. A századfordulós Eszterháza címmel korabeli fotókat vetítenek este 6-ig a rózsakertben, a lugas alatt pedig piknikpléden lehet megpihenni és közben rózsateát vagy -kekszet kóstolni. A francia parkban kertészeti gépek bemutatója lesz 11-től kétóránként. Ezen a helyszínen sétakocsikázásra is lehetősége nyílik az érdeklődőknek. Az Eszterházi Expressz Rózsajárata este háromnegyed 10-ig viszi majd az utasokat Fertőd és Hegykő között, ahol a Tízforrás fesztivál programjai zajlanak. A Rózsaünnep kézműves foglalkozásán a gyerekek például virágdekorációkat készíthetnek.

A Pálmaházban pedig a Budapesti Vonósok XXII. Haydn Fesztiváljának egyik hangversenye, Teakoncertje lesz 16 órától, majd este 7-től a kamarazenekar Dobozy Borbála csembalóművésszel ad koncertet. A fertődi Esterházy-kastély rózsakertjét IV. Miklós felesége, gróf Cziráky Margit elképzelései nyomán alakították ki 1908-ban. A korabeli kertet mintegy 20 ezer rózsatő díszítette, 220 méter hosszú lugasrendszerrel elrendezve, középen pavilonnal. A kertben egyúttal kereszt alakot formázó úthálózat futott végig.

A rózsakertben 2004-ig a Fertődi Gyümölcsnemesítési Kutatóintézet bogyósgyümölcs-fajtakísérletei zajlottak, majd a kastéllyal együtt ez a terület is állami tulajdonba került és a rekonstrukciós munkálatok után, 2015-ben visszanyerte eredeti formáját. Ide ültettek 430 rózsafajt, összesen 8700 tőt. A kert egyúttal génbank is, ugyanis Márk Gergely rózsanemesítő több mint hatszáz saját nemesítésű rózsafajtájából 400 megtalálható ott.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték