Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Campus Fesztivál - Csaknem százezren buliztak a debreceni Nagyerdőben
Campus Fesztivál - Csaknem százezren buliztak a debreceni NagyerdőbenDebrecen, 2016. július 24., vasárnap (MTI) - Az idei Campus Fesztiválon megdőlt a tavalyi 85 ezres látogatottsági rekord, a vasárnap hajnalban véget ért négynapos rendezvényen összesen csaknem százezren buliztak a Nagyerdő fái alatt - összegezte a találkozó mérlegét a fesztivál igazgatója. Miklósvölgyi Péter az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt évhez képest a programok jóval nagyobb érdeklődés mellett zajlottak. Az előzetes statisztikák alapján idén már az 50 százalékot is meghaladta a régión kívülről érkezett látogatók aránya, a Campus országos nagyrendezvénnyé vált.

A fesztiváligazgató értékelése szerint bevált a két nagyszínpados elrendezés. Kiemelte: minden rendben zajlott a fesztivál ideje alatt és a várakozásoknak megfelelően sikerült megdönteni a tavalyi látogatói csúcsot, az idén 98 ezren kapcsolódtak ki Debrecenben. A terület helyreállítása vasárnap megkezdődött, de "fejben" már a jövő évi találkozón gondolkodnak, és készülnek a jubileumi 10. Campus Fesztiválra - fűzte hozzá. Bakó Csaba sajtófőnök elmondta: a Nagyerdei Stadion környezetében, több mint húsz hektáron hét külföldi sztárzenekar mellett csaknem 200 hazai fellépő szórakoztatta a közönséget, emellett ugyanennyi nem zenei program is szerepelt a kínálatban.

Felsorolása szerint a legnépszerűbb hazai előadók mellett a Grammy-díjas Clean Bandit, Jess Glynne brit énekesnő, az ír Therapy? és a holland Kensington is ott volt az idei Campus Fesztiválon. A legnépszerűbb koncertet az elmúlt évekhez hasonlóan a Tankcsapda adta, de hatalmas sikert aratott a Halott Pénz, a Brains, a Quimby, Majka és Curtis, a Wellhello és a belga Netsky is. Idén először két nagyszínpad működött a fesztiválon.

A zenei programok mellett voltak irodalmi és színházi programok, közönségtalálkozók, pódiumbeszélgetések, felolvasóestek, filmvetítések, és a kihagyhatatlan Dumaszínház humoristái is szórakoztatták a közönséget. Nagy érdeklődés kísérte az Egyetem teret, ahol több mint ezer négyzetméteren a Debreceni Egyetem (DE) mutatta be az egyetemváros sokszínűségét. A teltházas pódiumbeszélgetések és dumaszínházi produkciók mellett az intézmény rektora új szerepben is bemutatkozott: az egyetemi kötődésű Android együttes vendégdobosaként láthatta a fesztiválközönség.

Az idei Campus a fejlesztésekről is szólt. A szervezők megduplázták a kerékpártárolók és a mobil WC-k számát, bevezették a készpénzmentes fizetési rendszert és a nagyobb programhelyszínek nézőterét is kibővítették.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték