Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

A környezeti és energiahatékonysági program forrásainak kilencven százalékát már elosztották
A környezeti és energiahatékonysági program forrásainak kilencven százalékát már elosztottákKapuvár, 2017. február 15., szerda (MTI) - A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 2014-2020 közötti 869 milliárd forintos keretének mintegy kilencven százalékát már odaítélték, és eddig 812 milliárd forint támogatás elosztásáról született döntés - fejtette ki Csorna és térsége fideszes országgyűlési képviselője szerdán Kapuváron. Gyopáros Alpár a Fertő-Hanság Nemzeti Park 1,7 milliárd forintos élőhelyrekonstrukciós beruházásának bemutatásakor közölte, Magyarország az európai uniós támogatások felhasználásának egyik éllovasa.

Elmondta, a KEHOP további támogatási összegeit főként az energetikai ágon, azon belül is az otthon melege programban lehet majd elnyerni, a pályázatokat várhatón márciusban írják ki. Győr-Moson-Sopron megyében a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban eddig mintegy 11 milliárd 250 millió forint forrást nyertek el a pályázók, Kapuváron és térségében pedig 3,6 milliárd forintot. A Fertő-Hanság Nemzeti Park 2021 végéig tartó, száz százalékos támogatottságú élőhely rekonstrukciós programja a Hanság ökológiai állapotának javítását, az ökológiai folyamatok nyomon követését és az infrastruktúra bővítését szolgálja. A beruházás a Dunántúl legjelentősebb természetvédelmi projektje - ismertette a képviselő.

A tavaly októberben Lébényben bejelentett programról Fersch Attila, a nemzeti park osztályvezetője elmondta, hogy a gyakorlati munkákat várhatóan augusztusban-szeptemberben kezdik el, a szükséges engedélyek beszerzése folyamatban van. Emlékeztetett, hogy a projektben az állattartás feltételeit is javítják. Részletezte, hogy egyebek mellett 24 kilométer földutat újítanak fel, 61 kilométer hosszan csatornákat újítanak meg, iszapot kotornak a tómedrekből, és javítják azok vízellátását.

Megtisztítják a területeket a nem őshonos növényektől, például a bálványfától, a selyemkórótól, a japán keserűfűtől és a gyalogakáctól. Helyreállítják az elcserjésedett, fás- és lágyszárú özönnövényekkel teli gyepterületeket, mezőgazdasági eszközöket szereznek be és megújítják a Hany Istók tanösvényt. Beszélt arról is, hogy a program ökológiai hatásait egy kisebb kutatási programmal követi majd a nemzeti park és élőhelytérképet is készítenek a Hanságról, amellyel a későbbi kezeléseket és a beavatkozási pontokat határozhatják meg. Ilyen élőhelytérképet a Fertő-tájról is készítenek. Hámori György, Kapuvár polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az élőhelyfejlesztési beruházástól az ökoturizmus fellendülését várják.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték