Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Előzetes letartóztatásba került egy idős nőt kirabló győri férfi
Előzetes letartóztatásba került egy idős nőt kirabló győri férfiGyőr, 2017. március 10., péntek (MTI) - Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a Győri Járásbíróság azt az 52 éves győri férfit, aki a gyanú szerint tavaly decemberben kirabolt egy 65 éves győri nőt - tájékoztatta a Győri Törvényszék szóvivője az MTI-t. M. Gusztávot a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el csütörtökön. Máté Kinga elmondta, hogy a férfi vagyon elleni bűncselekmények miatt többször volt már büntetve, legutóbb 2010-ben szabadult.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n azt közölte, hogy tavaly december 21-én a férfi az idős nő házában maszkban, kezében fegyverrel vagy egy annak látszó tárggyal jelent meg, majd megkötözte a nő kezeit. Ezután ráparancsolt, hogy nyissa ki a páncélszekrényt. A nő nem teljesítette a férfi kérését, aki ezután magával vitte a széfet, amelyet a rendőrök később a ház udvarán találtak meg.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték