Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
sopronfest

balaton sound

efott

művészetek völgye

sziget

tábor fesztivál

strand fesztivál

MTI

Labdarúgó NB I - Fővárosi rangadó Újpesten - ELŐZETES
Labdarúgó NB I - Fővárosi rangadó Újpesten - ELŐZETESBudapest, 2017. március 10., péntek (MTI) - A második Budapest Honvéd a hatodik Újpest vendégeként játszik rangadót szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában, mellyel a bajnokság utolsó harmada veszi kezdetét. Mindkét fővárosi együttes vereség után készül a mérkőzésre, a Honvéd a Videotontól kapott ki egy hete és veszítette el ezzel vezető helyét a tabellán, míg az Újpestet ősi ellenfele, a Ferencváros győzte le. A Honvéd esetében nagy kérdés, hogy a játékosok túltették-e már magukat a rosszul sikerült múlt héten, ugyanis nem csupán a bajnokságban kaptak ki, hanem néhány nappal korábban a Ferencvárossal szemben búcsúztak a Magyar Kupától.

Az Újpest és a Honvéd 204. alkalommal csap össze egymással a bajnokságban. A korábbi mérkőzéseken 101 újpesti és 56 kispesti siker mellett 46 döntetlen született. A mostani szezonban ugyanakkor a Honvédnak kedvez az egymás elleni mérleg: a júliusi
nyitókörben 2-0-ra győzött, októberben pedig, hazai pályán döntetlent játszott Nebojsa Vignjevic tanítványaival. A listavezető Videoton a kieső, 11. helyen álló Diósgyőrt fogadja, amely papíron nem jelenthet veszélyt Juhász Rolandékra.

A DVTK-t a felcsúti találkozón még Vitelki Zoltán megbízott edző irányítja, mivel a vezetőedzői poszton Horváth Ferencet váltó Bódog Tamás hétfőn áll majd munkába Miskolcon. A harmadik helyezett Vasasra fővárosi rangadó vár. A piros-kékek a 10. helyen álló, kiesés elől menekülő MTK-hoz látogatnak. A címvédő, negyedik Ferencváros a nyolcadik Haladást fogadja, amely a Groupama Arénában júliusban kikapott, októberben, pályaválasztóként viszont - Sopronban - magabiztosan legyőzte Thomas Doll együttesét.

OTP Bank Liga, 23. forduló:
---------------------------
szombat:
Videoton FC-Diósgyőri VTK, Felcsút 15.30, vezeti: Berke
Debreceni VSC-Paksi FC 15.30, v.: Pintér
MTK Budapest-Vasas 15.30, v.: Bognár
Mezőkövesd Zsóry FC-Gyirmót FC 15.30, v.: Farkas
Ferencváros-Swietelsky Haladás 18.00, v.: Szőts
Újpest FC-Budapest Honvéd 18.00, v.: Kassai
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték