Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
sopronfest

balaton sound

efott

művészetek völgye

sziget

tábor fesztivál

strand fesztivál

MTI

Átadták az új lipóti sportcsarnokot
Átadták az új lipóti sportcsarnokotLipót, 2017. február 23., csütörtök (MTI) - Átadták csütörtökön a félmilliárd forintból felépített, 1400 négyzetméteres sportcsarnokot a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton. A mintegy háromszáz ember befogadására alkalmas Lipóti Petőfi Sportcsarnok felépítését a közel félszáz helyi és környékbeli vállalkozás által adott 400 millió forint társasági adóból és 100 millió forint önkormányzati önrészből finanszírozták, és a helyi igények kielégítése mellett elsősorban a kézilabdacsapatoknak nyújt felkészülési lehetőséget. Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is kiemelt stratégiai területként kezeli a sportágazatot.

Hozzátette: 2011 óta közel ezer pálya épült országszerte, s ugrásszerűen, mintegy hatvan százalékkal megnövekedett a
versenyengedéllyel rendelkező sportolók száma is. Fontosnak nevezte a szabadidősportos hasznosítást is, mert a fejlesztéssel érintett ingatlanokban nagyszámú tömegsportesemény rendezhető, ami a versenysporton kívüli sporttevékenységek támogatása előtt nyit utat.

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy a hazai gazdaságpolitika legfontosabb feladata a növekedés támogatása, mert azon keresztül érhető el, hogy Magyarország az életszínvonal tekintetében is felzárkózzon a fejlett országok közé. Hangsúlyozta, hogy 2010 óta jelentősen javultak a gazdasági mutatók, Győr-Moson-Sopron megye pedig a régió legfejlettebb megyéje, ahol az egy főre jutó bruttó hazai termék az országos átlag 132 százalékát tette ki 2015-ben. Lipótot pedig jelenleg a teljes foglalkoztatottság jellemzi, mert a közel hétszáz fős településen mindössze négy munkanélküli van - fűzte hozzá. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a csarnok egy közösség munkája, mert nagyrészt társasági adóból épült, s ilyen formán mindenki magáénak érezheti.

Bardóczy Gábor, a Magyar Kézilabda Szövetség TAO-igazgatója elmondta, hogy 2011 és 2015 nyara között országszerte mintegy száz-száztíz tornaterem és csarnok épült, illetve újult meg, 2015 nyara óta pedig 134. A központi költségvetésből és a társasági adóból pedig a következő két évben mintegy harminc tornatermet és csarnokot tud a szövetség átadni, amelyek a gyermekek sportra neveléséhez és egészséges fejlődéséhez, életmódjához járulnak hozzá. A cél a 21. századi követelményeknek megfelelő infrastruktúra kialakítása - fűzte hozzá.

Tóth József Péter (független), Lipót polgármestere az esemény után az MTI-nek elmondta, hogy a csarnok tervei 2015-ben készültek el. A kivitelezés tavaly év elején kezdődött, s év végére fejeződött be. A hússzor negyven méteres szabványpálya mellett négy öltözőt, egy bírói öltözőt, s egy nagyobb, akár konferenciák megtartására is alkalmas termet alakítottak ki. Hozzátette: szeretnék, hogy a jelenleg földgázzal fűtött csarnok termálvízzel is fűthető legyen a jövőben.

A csarnokot a településvezető szerint elsősorban a helyiek és a környékbeli települések lakói, s a Lipóti Petőfi Sportegyesület kézilabda- és labdarúgó-szakosztályainak utánpótláscsapatai tudják majd használni, de idővel külföldi csapatok itteni felkészülését is biztosítani szeretnék. Ez utóbbitól a helyi idegenforgalom növekedését is várják - fűzte hozzá.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték