Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Ünnepel a Campus FesztiválDebrecen, 2017. július 3., hétfő (MTI) - Az idén tízéves Campus Fesztivál július 19-től 23-ig a jubileumhoz méltó programokkal, izgalmas, sokszínű kínálattal várja majd a közönséget a debreceni Nagyerdőbe - közölték a szervezők a fesztivál hétfői beharangozó sajtótájékoztatóján a Nagyerdei Stadionban.
H-D SPORTSTER MEGBORZONGTAT 1957 ÓTAA versengés szülte Sportster kemény küzdelmek árán lett az, ami – úgy a versenypályán, mint a szalonokban – története pedig a folyamatos fejlődésről szól. Ahogy változik, úgy változtat meg. A Sportster utat mutat – immáron 60 éve.
25.Telekom VOLT Fesztivál: 160 ezer vendég“6 nap alatt majd’ 160 ezren fordultak meg a 25. Telekom VOLT Fesztiválon, ahol is ki kellett tenni a “teltház” táblát: a Linkin Park ünnepi koncertje 45000 vendéget vonzott, de majdnem ugyanennyien vettek részt a zárónapi koncerteken is. Sopronban és környékén hónapok óta nem lehetett szállást találni, ma már a VOLT a régió legjelentősebb turisztikai eseménye, ahová Magyarország minden pontjáról és külföldről is érkeznek vendégek. A fesztivál nyitónapján rendezett Petőfi Zenei Díj gála a vártnál is nagyobb sikerrel és milliós nézettséggel zajlott.” – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapítója.
Rockmaraton 2017: B@sszák meg az állatkínzók, éljen a metal és az underground!„Sokat gondolkodtunk azon, hogy ebben az évben milyen neveket adjunk a színpadoknak, hiszen nálunk nem volt sosem divat, hogy szponzoroknak adjuk ezt a lehetőséget. A Hammerworld Magazin évek óta állja a sarat (szinte egyetlen ilyen témájú) nyomtatott sajtótermékként a változó piaci viszonyok között – tudjuk milyen nehéz talpon maradni, ezért idén a külföldi headlinereknek otthont adó nagyszínpadot róluk neveztük el.” – mesél Varga Zoltán, a Rockmaraton operatív szervezője a fesztivál színpadneveinek születéséről.
A soproni VOLT Fesztivál látogatottsága, 2009-2016A soproni VOLT Fesztivál látogatottsága, 2009-2016
VOLT Fesztivál - Jess GlynneSopron, 2017. június 30. Jess Glynne brit énekes koncertje Sopronban, a 25. VOLT Fesztivál második napján, 2017. június 29-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
VOLT Fesztivál - Jess GlynneSopron, 2017. június 30. Jess Glynne brit énekes ad koncertet Sopronban, a 25. VOLT Fesztivál második napján, 2017. június 29-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
VOLT FesztiválSopron, 2017. június 30. Utcaszínházi előadás Sopronban, a 25. VOLT Fesztivál második napján, 2017. június 29-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
VOLT FesztiválSopron, 2017. június 30. Óriáskerék Sopronban, a 25. VOLT Fesztivál második napján, 2017. június 29-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
VOLT Fesztivál - Years & YearsSopron, 2017. június 30. Olly Alexander (k) a brit Years & Years együttes koncertjén Sopronban, a 25. VOLT Fesztivál második napján, 2017. június 29-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Kedvezményes jegyek már csak ma éjfélig!MÉG NEM KÉSŐ

Sean Paul I Hurts I Tinie Tempah I Borgore I Wellhello I Halott Pénz I Tankcsapda és még sokan mások...ma éjfélig még nem késő jegyet váltanod az EFOTT 2017-re!

Válaszd a 3 napos hétvégi jegyet vagy bérletet és hozd ki az idei EFOTT-ból a maximumot!

Jegyek: https://tickets.efott.hu/events/efott-2017

Utcaszínház premier a SzigetenEgy szenzációs, országokat átölelő és világraszóló utcaszínház premierrel indul jubileumi Sziget Nagy Utcaszínház produkciója. Premier augusztus 9-én, a Sziget Mínusz Egyedik napján. Nem érdemes kihagyni!
ÚJRA HANGOS LESZ A ROCKMARATONIsmét a dunaújvárosi Szalki-szigeten zajlik a Rockmaraton július 11-16. között.
Kigyulladt három nádfedeles csónakház a Fertő tó partjánSopron, 2017. június 28., szerda (MTI) - Teljes terjedelmében ég a Fertő-Hanság Nemzeti Park három nádfedeles csónakháza a Fertő tó partján Fertőrákosnál, a tűzoltók nagy erőkkel oltják a tüzet - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-t.
Tizenegy nádfedeles ház már leégett a Fertő tó partján FertőrákosnálSopron, 2017. június 28., szerda (MTI) - A 21 nádfedeles ház közül 11 már leégett a Fertő tó partján Fertőrákosnál, a többit a tűzoltók próbálják megvédeni a tűztől - jelentette az MTI tudósítója szerda délután a helyszínről.