- Nyomtatás
- 24 Mar 2023
- Programajánló
Immár a tizenötödik Campus Fesztiválra készül Debrecen. Ebből az alkalomból szinte napra pontosan 12 évvel az első látogatása után Marcus Füreder, azaz Parov Stelar visszatér a debreceni Nagyerdőre. Az 1920-as évek jazzhangzását elektronikus zenével vegyítő electroswing stílus elsőszámú úttörője zenekarával, július 21-én érkezik a jubileumi Campusra.
- Nyomtatás
- 23 Mar 2023
- Programajánló
- Nyomtatás
- 22 Mar 2023
- Programajánló
Ukrán előadások is helyet kaptak a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia programjában. Az április 1-jén kezdődő három hónapos eseményen, amelyen 58 ország mintegy 400 társulata vesz részt, Juliette Binoche Oscar-díjas színésznő is fellép.
- Nyomtatás
- 21 Mar 2023
- Programajánló
Mintegy 6 millió forint gyűlt össze azon a Jótékonysági Esten, melyen a résztvevők Magyarország első közút felett átívelő, monumentális méretekkel rendelkező kapujának létrejöttét segítették.
- Nyomtatás
- 19 Mar 2023
- Programajánló
Augusztus 11-én este este a Rock Balatonon lesz a Road zenekar. Ugye Ti is jöttök? www.rockbalaton.com
A teljes várost megmozgató urbán fesztivál indul útjára Sopronban. Április 28-29-30-án a 2023-as év hazai könnyűzenei keresztmetszetének jelentős részét bemutató koncert kínálatnak ad otthont a Lővérek, ahol mások mellett Azahriah, Dzsúdló, a Halott Pénz, Majka, Beton.Hofi, Krúbi, a Valmar, a Tankcsapda és az idei év első koncertjével a Quimby lép színpadra.
- Nyomtatás
- 16 Mar 2023
- Programajánló
Foglald le előre a STRAND kemping bérletedet, vagy válogass a közvetlenül a Balaton partján, a PART Kempingben előre telepített, komfortos sátrak, kabinok és iglook között!
- Nyomtatás
- 15 Mar 2023
- Programajánló
Az új bejelentéssel kiegészült a Nagyszínpad headlinereinek listája és számos további izgalmas név is érkezett. Jó hír, hogy újra éled az Art Of Freedom, színesítve a Sziget látványvilágát és a szervezők több fronton is hadat üzentek a tavalyi, szokatlan szárazság okozta porfelhőnek is.
- Nyomtatás
- 14 Mar 2023
- Programajánló
2023-ban is JÖNNEK A TANKOK! Kedvezményes bérletek március 15 éjfélig vagy a készlet erejéig kaphatók! https://jegy.rock1.hu/taborfesztival-2023_hetijegy
- Nyomtatás
- 13 Mar 2023
- Programajánló
Ne marad le a legolcsóbb bérletekről! Szerda éjfélig vagy a készlet erejéig! https://jegy.rock1.hu/taborfesztival-2023_hetijegy
Újabb fellépőket hozunk el Nektek! Az idén 55. születésnapját ünneplő Szegedi Ifjúsági Napok színpadain a korábban bejelentett Timmy Trumpet és Lukas Graham mellett a többszörös Glamour, MTV Music Award, valamint Spotify díjas Rita Ora és a világ TOP100 legjobb DJ-je közül a 4. helyezett, Alok is Szegeden zárja a nyarat.
- Nyomtatás
- 12 Mar 2023
- Programajánló
Volt már olyan, hogy megvettetek valamit és megbántátok?
Na, a 23-as Campus belépővel ez garantáltan nem fog előfordulni!
Check-oljátok a bérleteket és napijegyeket: https://jegy.campusfesztival.hu
Na, a 23-as Campus belépővel ez garantáltan nem fog előfordulni!
Check-oljátok a bérleteket és napijegyeket: https://jegy.campusfesztival.hu
- Nyomtatás
- 12 Mar 2023
- Programajánló