Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Hangfoglaló Program - 738 millió forint az ötödik évadra
Hangfoglaló Program - 738 millió forint az ötödik évadraBudapest, 2018. július 22., vasárnap (MTI) - A Hangfoglaló Program ötödik évada pályázatainak lebonyolítására 738 millió áll rendelkezésre - tájékoztatta a program vasárnap az MTI-vel. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottsága az üres adathordozók után szedett jogdíjak NKA-nak jutó negyedéből 738 millió forint javasolt a Hangfoglaló Program pályázatainak lebonyolítására, amelyet Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, az alap elnöke jóváhagyott. "Ezzel az immár ötödik évadát kezdő Program működése alatt mintegy 3,5 milliárd forintot juttathat a magyar könnyűzenének" - olvasható az összegzésben.

A közlemény kitér arra is, hogy az ötödik évad első pályázatára augusztus 6-ig lehet jelentkezni: az Induló Előadói Alprogram keretében újabb 20 feltörekvő zenész vagy zenekar kaphat 2 millió forintos támogatást. Az érdeklődők pályázatukat az NKA oldalán keresztül nyújthatják be. A tájékoztatás szerint Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője a debreceni Campus Fesztiválon kiemelte: hamarosan elérhetőek lesznek a további felhívások, először a klubtámogatási és az előzenekari pályázatok. Ezeket követik majd a többi alprogramban pályázatai, amelyekre idén több mint 10 százalékkal nagyobb forrás áll a Hangfoglaló rendelkezésére.

A közlemény szerint az NKA alapításának 25. évfordulója alkalmából a Hangfoglaló Program Kollégium önálló programsorozattal készül, amelynek központi helyszíne Debrecen lesz. A rendezvénysorozat részeként a Hangfoglaló Program október 5-én a debreceni Víztoronyban minifesztivált szervez többek között a Bohemian Betyars közreműködésével, Somló Tamás képeiből rendezett kiállítással és újabb poptörténeti emlékpont avatásával.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték