Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
ukandroll

volt

balatonsound

efott

vasmarock

alteraba

fezen

sziget

strandfesztivál

campus

MTI

Karácsony Gergely nyerte az ellenzéki előválasztás első fordulóját
Karácsony Gergely nyerte az ellenzéki előválasztás első fordulójátA párbeszédes Karácsony Gergely legyőzte a szocialista Horváth Csabát, és ezzel ő lett az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Szolidaritás közös jelöltje a főpolgármester-választáson. Az előválasztás szervezői sajtótájékoztatón közölték, hogy a 34133 érvényes voksból Karácsony 27598, Horváth Csaba 6635 szavazatot kapott. Horváth Csaba a bejelentés után azt mondta, jó szívvel tudja támogatni Karácsonyt.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke arról beszélt, hogy vasárnap az Úr napja, ami azért is szimbolikus, mert októberben is egy vasárnapi napon fogják legyőzni Tarlós Istvánt. A két jelölt több körben vitázott, vitázgatott egymással. A hétfő reggel indult szavazás első szakaszának győztese nyáron azokkal az ellenzéki jelöltekkel mérkőzhet meg, akik a második fordulóba óhajtanak beszállni. Ilyen lehet az LMP által támogatott Puzsér Róbert, a Liberálisok jelöltje, Sermer Ádám, illetve a Momentum jelöltje, ha lesz ilyen. A cél az lenne, hogy ősszel már csak egyetlen ellenzéki jelölt álljon Tarlós Istvánnal szemben. (444.hu)
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték