Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
sopronfest

balaton sound

efott

művészetek völgye

sziget

tábor fesztivál

strand fesztivál

MTI

Felszentelték a soproni Szent Margit-templomot
Felszentelték a soproni Szent Margit-templomotSopron, 2015. március 1., vasárnap (MTI; MTI fotó: Nyikos Péter) - A kormány számára fontos, hogy az igazi értéket hordozó közösségeket támogassa; az elmúlt négy évben mintegy 1,5 milliárd forinttal járult hozzá a Kárpát-medencei vallási közösségek építkezéseihez - mondta a soproni Árpád-házi Szent Margit-templom felszentelése előtti sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi kapcsolatokért felelős államtitkára. Hegyi László kifejtette, hogy összesen 47 templom építését támogatták, ebből Magyarországon 33-at, a szomszédos országokban pedig 14-et. Az államtitkár szerint egy templom nemcsak szakrális, hanem közösségi tér is, amely mindnyájunk szellemi épülését szolgálja. Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) Sopron polgármestere úgy fogalmazott, hogy a Lőverek városrész közössége méltó templomot kapott szép környezetben, amely ráadásul hiánypótló is. A 70 évvel ezelőtt felszentelt Szent Margit kápolnát ugyanis kinőtte a közösség, és reményét fejezte ki, hogy az új térben mindenki megtalálja majd a helyét. Pápai Lajos, a Győri egyházmegye püspöke arról beszélt, hogy a templomszentelés különleges eseménye a 2015-re meghirdetett Apor-emlékévnek. Boldog Apor Vilmos vértanú püspök áldotta meg ugyanis fél évszázada a lővereki villában található kápolnát. A megyéspüspök elmondta a templom maga Jézus Krisztus, a kőből épült templom pedig egy jel, ami erre figyelmezteti a hívő embereket. Supka-Kovács Tamás építész arról beszélt, hogy egy olyan teret szeretett volna létrehozni, amely be tudja fogadni azt a közösséget, amelynek ő maga is tagja. A tervek készítésénél figyelembe vette, hogy a három épületből álló együttesnek - villaépület, ahol a kápolna található, harangtorony és templom - modern és barátságos hangulata legyen. A templom homlokzata gótikus boltívet mintáz és természetes építőanyagokat használtak: téglát, üveget és kőpalát. Bognár István, a plébánia vezetője emlékeztetett, hogy a templom alapkövét 2013. június 16-án rakták le, amely jelenleg a templom oltára előtt található. Szent Pál apostol gondolata olvasható rajta, amely szerint "a lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, más alapot senki sem rakhat". A templom új épülete 600 négyzetméter alapterületű, 3 szintes, 340 férőhelyes. Az altemplomban mintegy 800-1000 férőhelyes urnatemetőt is kialakítottak. A templom tornyának tetejére pedig egy 7 méter magas keresztet helyeztek el. A templom építése 305 millió forintba került. Egyházi kárpótlásból 140 millió forintot kaptak, míg a győri püspökség 40 millió forinttal, a soproni önkormányzat 20 millió forinttal, a kormány pedig 14 millió forinttal támogatta az építkezést. A templom belsőépítészeti munkáinak jó része felajánlásokból, adományokból készült, így a padozat kövei, a világítás egy része, a keresztút festett üvegképei és a szentély bútorzata. A konszekrálás (szentelés) alatt rögzítették az oltárban boldog Apor Vilmos vértanú püspök ingereklyéjét, valamint Árpád-házi Szent Margit csontereklyéjét. Utóbbi a veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templomból került a soproni templomba.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték