Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Nagyon Balaton a Balaton ünnepe
Nagyon Balaton a Balaton ünnepeJúniustól októberig izgalmas és színvonalas programok

az egész Balatoni régióban!

Június 6-tól egészen október közepéig tart idén a II. Nagyon Balaton rendezvénysorozat, amely az alapítók szándéka szerint a Balaton Régió legizgalmasabb, legnívósabb programjait tömöríti, számukra kíván a jelenleginél jóval nagyobb nyilvánosságot biztosítani. A szervező VOLT Produkció Kft. a tavaly debütált B my Lake és STRAND Nagyon Zene Fesztivál mellett idén is több új rendezvényt indít útjára. A közel 20 eseményt felvonultató programhoz 2014-ben am Művészetek Völgye, az ARTplacc, a KULTKIKÖTŐ és a MasterCard Balaton Sound is kapcsolódott, de lesznek sportesemények és képzőművészeti programok is. A Nagyon Balaton fő médiapartnere idén is az MTVA. Egy évvel ezelőtt kettős céllal indítottuk el a Nagyon Balaton rendezvénysorozatot és a We Love Balaton portált. Egyrészt láttuk, hogy a Balaton Régióban egyre-másra indulnak olyan vállalkozások, programok és szolgáltatások, amelyek nem kapnak komolyabb
médianyilvánosságot, nem jutnak el szélesebb közönségrétegekhez. Célul tűztük ki, hogy a rendelkezésünkre álló publicitást és médiafelületeket arra használjuk, hogy a Balaton Régió legjobbjait ismertebbé tegyük. Másrészt a Balaton
legnagyobb eseménye, a MasterCard Balaton Sound alapítóiként úgy láttuk, számos olyan program hiányzik a Balatonról, amelyek még vonzóbbá, még élettel telibbé tehetnék ezt a gyönyörű helyet, nemcsak itthon hanem külföldön is. A tavaly útjára indított my Lake fesztiválunkat azóta Európa legjobb új fesztiváljának választották, a zamárdi STRAND Nagyon Zene Fesztivált pedig érezhetően nagyon várja a hazai közönség.mondta el bevezetőjében Lobenwein Norbert, a Nagyon Balaton egyik alapító-főszervezője. Amíg tavaly az augusztus 20-i nemzeti ünnep körüli napokra korlátozódott a Nagyon Balaton kínálata, addig idén júniustól októberig zajlanak jobbnál-jobb programok, az egész régióban.
Június 6-án Tihany és Szántód között a Balaton közepén kapcsolódik össze két komp, amelyen a Csík Zenekar ünnepi koncertjével, a Balatoni Hajózási Zrt-vel közösen nyitjuk meg a Nagyon Balaton-t. Egy héttel később Siófok Fő terén indítjuk el interaktív VB-Teraszunkat, ahol nemcsak meccset nézni és szurkolni lehet, de különféle sportprogramok is várják a közönséget.

A nyár során három alkalommal, három helyszínen Fonyódon, Siófokon és Révfülöpön jelentkezünk a Nagy Csobbanás című ingyenes, családi fesztiválunkkal, ahol koncertek, sportprogramok, játékok várják a családokat. Augusztus 8-án
Omega Oratórium címmel Kóbor János és zenésztársai egy izgalmasnak ígérkező koncertet mutatnak be a Siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon, a legnagyobb Omega-slágerekkel. Tovább folytatódik együttműködésünk a Füredi
Borhetekkel: idén már 10 koncertet delegálunk a nívós fesztiválra tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció másik vezetője. A Nagyon Balaton programsorozathoz partnerként kapcsolódtak idén a Balaton leginkább színes, színvonalas,
izgalmas eseményei, amelyeknek az alapítók, az MTVA és a We Love Balaton portál kiemelt figyelmet és publicitást ígérnek. A balatonföldvári KULTKIKÖTŐ színes, kulturális programkínálatával egyedülálló színfoltnak számít. Június közepétől szeptember végéig színházi előadások és koncertek zajlanak a közel 1000 fős, hangulatos helyen. Július 10-én indul a Balaton legnagyobb fesztiválja, a MasterCard Balaton Sound, amelyre várhatóan napokon belül minden bérlet elfogy az előrejelzések szerint 120.000 vendég érkezik idén Zamárdiba, Európa legjobb közepes méretű fesztiváljára. Július 12-20-a között negyedik alkalommal ad otthont Tihany az ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztiválnak, amely a rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából újra a keleti és a nyugati világ találkozópontjává válik, ahol a művészet és a közönség egyszerre szabadulhat ki a négy fal közül. A Nagyon Balaton alapítóinak örömére idén a Művészetek Völgye is
kapcsolódik a rendezvénysorozathoz. Az ország legrégebbi fesztiválján a látogatók a már klasszikusnak mondható művészek előadásai mellett új fellépőkkel, programokkal és helyszínekkel találkozhatnak Kapolcson és környékén. Idén 3. alkalommal kerül megrendezésre a Palóznaki Jazz és Bor Piknik, melyen a kiváló hazai jazz előadók mellett olyan fellépők is helyet kaptak, mint a modern zenei irányzatokat ötvöző DePhazz. A zenei programok mellett képzőművészeti és családi eseményekben is részt vehetnek a látogatók.

A múlt évben debütált B my Lake fesztiválra idén augusztus 18-tól 21-ig - a tavalyinál is nagyobb érdeklődés jellemző. Az év elején a hollandiai Groningenben a Yourope Fesztiválszövetség által díjazott butikfesztivál a balatonvilágosi Club Aliga Üdülőközpontban száznál is több hazai és nemzetközi dj-t vonultat fel, amelyre itthonról és Európa több pontjáról érkeznek vendégek. A zamárdi STRAND Nagyon Zene Fesztivál augusztus 20-án a Tankcsapda 25. születésnapi
koncertjével indul, a fellépők között pedig John Newman, a Papa Roach, a Parov Stelar Band, a Knife Party és Dub FX is megtalálható ugyanúgy, mint a Nagy-Szín-Pad című tehetségmutató verseny legjobbjai. Október 10-12. között Siófokon kerül megrendezésre a Balatoni Halfesztivál, amely méltó zárása a 2014-es Nagyon Balaton sorozatnak. Képzőművészek Weiler Péter címmel egy egészen egyedülálló kollekciót készített a Balaton hangulatáról. Alkotásait először június 21 én Köveskálon nézheti meg a közönség, ezt követően pedig a MasterCard Balaton Soundon és a Strand Nagyon Zene Fesztiválon kerülnek kiállításra a képek. A Nagyon Balaton szervezői húsz kortárs festőművészt kérnek fel arra, hogy
Nekem a Balaton; címmel készítsenek 1-1 alkotást, amelyek nyár végén kerülnek kiállításra. Sport Minden eddigi létszámot meghaladva május 31-én reggel 8 órakor, Balatonaligán immár 8. alkalommal rajtol el hazánk egyik legnépszerűbb
futórendezvénye, egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye és a legnagyobb hazai balatoni tömegsport esemény, az Ultrabalaton. BalatonMan triatlon néven Balatonfüred és Balatonkenese ad otthont a régió egyik legnagyobb
sporteseményének, amely ugyancsak a Nagyon Balaton része lesz idén. Lencsó Rita, az MTVA kommunikációs igazgatója örömét fejezte ki, amiért a közmédia és a Nagyon Balaton idén is szorosan működik együtt. A Balaton Régió a közmédia egésze így a rádiós és televíziós csatornáink számára egyaránt - kiemelten fontos a nyári időszakban.

Egész nyáron, minden reggel a Balatoni Nyár című televíziós műsorunkban népszerűsítjük a magyar tenger eseményeit. A Nagyon Balaton ernyője alá felsorakozó programokat kivétel nélkül értékesnek és támogatásra méltónak gondoljuk,
éppen ezért mindent megteszünk ezek sikere érdekében. Örülünk, hogy több, nagyobb eseményhez névadó, vagy kiemelt partnerként kapcsolódhatunk idén: ilyen a zamárdi STRAND Nagyon Zene Fesztivál, az augusztusi Omega Oratórium,
vagy éppen a Nagyon Balaton ünnepélyes és egyedi nyitóeseménye, a Csík zenekar komp-koncertje. Az MTVA a Nagy Csobbanás családi fesztivál állomásain a népszerű Maci Pecóval és a gyerekek körében ugyancsak szeretett mini stúdióval is jelen lesz, ahol bárki kipróbálhatja majd, hogy milyen igazi híradósnak, vagy éppen meteorológusnak lenni. fogalmazott a kommunikációs igazgató. Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese is üdvözölte a Nagyon Balaton folytatását. Turisztikai szakemberként természetesen kiemelten figyelem a Balaton Régió életét és működését. A Nagyon Balaton alapítóival együtt magam is úgy látom, hogy az elmúlt években egyre több, igazán színvonalas attrakció, program, szolgáltatás indult el errefelé, ugyanakkor ezek akkor tudnak igazán sikeresek lenni, ha a legjobbak egymást is segítve próbálnak fejlődni és fejleszteni. A Nagyon Balaton alapítói a Balaton Régió legnagyobb
eseményének, a Balaton Soundnak a megálmodói is egyben. Kezdeményezésüket a gondolat megszületése óta támogatom, hiszen hiszek benne, hogy olyan erők és olyan szakemberek fogtak össze, akik valóban letettek már valamit az asztalra. Olyan produkciókat, amelyek a Balaton imázsát erősítik mondta el Horváth Gergely
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték