Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
openroadfest

ukandroll

volt

balatonsound

efott

vasmarock

alteraba

fezen

sziget

strandfesztivál

campus

MTI

Milliárdos fejlesztésekbe kezdhet a Soproni Gyógyközpont
Milliárdos fejlesztésekbe kezdhet a Soproni GyógyközpontSopron, 2017. február 9., csütörtök (MTI) - Mintegy 1,8 milliárd forint támogatást nyert el tavaly év végén a Soproni Gyógyközpont - jelentette be az intézmény vezetése csütörtökön sajtótájékoztatón Sopronban. Korányi László megbízott főigazgató elmondta, hogy 404,5 millió forintot nyertek a kormány által meghirdetett fejlesztési pályázaton. Ebből egyebek mellett szorosabbá és hatékonyabbá válhat az együttműködés a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházzal az onkokardiológiai, az invazív kardiológiai és az érsebészeti területen. Összekapcsolják a két intézmény közötti képi diagnosztikai rendszert és új eszközöket szereznek be.

Kozmáné Farkas Katalin, az intézmény gazdasági igazgatója arról beszélt, hogy például több mint 360 millió forintból rendezik a beszállítói számlákat, 330 millióból felújítják a nővérszállót, és az intézmény több épületére napelemes modulokat telepítenek, 52 millió forintból pedig kicserélik a távhővezetékeket, korszerűsítik a fűtést és a gyógyvíztároló rendszert. A kormányzati egészségügyi béremelési program keretében 630 millió forintot kapott az intézmény, a rezidensösztöndíj-programon belül, hiányszakmák támogatására 28 milliót, az emberierőforrás-fejlesztési operatív program keretében pedig 6 millió forintot nyert a kórház - sorolta a gazdasági igazgató.

Molnár Ágnes, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett: a kormány 2010 óta arra törekszik, hogy a születéskor várható egészségesen eltöltött évek száma növekedjen, a daganatos és érrendszeri megbetegedések száma csökkenjen. Beszélt arról is, hogy idén 2059 milliárd forintot biztosít a kormány az egészségbiztosítási alapra, béremelési programra 82 milliárd jut, infrastrukturális fejlesztésekre pedig az elmúlt években mintegy 500 milliárd forintot fordítottak.

Az egészségügyi szakdolgozók 2016 és 2019 között több lépcsőben 65 százalékos béremelésben részesülnek, az orvosok pedig, szintén több lépcsőben, 58 százalékos béremelésben 2016-ban és 2017-ben. A szakorvosok és a gyógyszerészek bére kétszáz százalékkal lesz magasabb 2017-ben 2012-höz képest, a fiatal szakorvosoknak és szakorvosjelölteknek pedig ösztöndíjprogram indult. Csökkentek a várólisták és többlettámogatásban részesült az ágazati alapellátás - hangsúlyozta Molnár Ágnes.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték